Több mint egy évig volt börtönben egy orosz aktivista, akit azért vittek be, mert túl sokat tüntetett

külföld

Az orosz legfelső bíróság elrendelte, hogy engedjék szabadon Ildar Dadint, akit 2015 decemberében a megszigorított gyülekezési törvény alapján tartóztattak le. Az új törvény ugyanis bűncselekménynek minősíti, ha valaki sorozatosan megszegi a tüntetésekre vonatkozó szabályokat.

Aki Oroszországban 180 napon belül legalább háromszor megsérti a tüntetéseket szabályozó, szigorú törvényeket, az 600 ezertől egymillió rubelig terjedő pénzbüntetést, kényszermunkát vagy akár öt év börtönt is kaphat. 

Ildar Dadin - Fotó: Philipp Kireev
Tavaly novemberben arról érkeztek hírek, hogy Dadint egy északnyugat-oroszországi börtönben meg is kínozták. A hatóságok tagadták a vádakat, de a biztonság kedvéért átvitték egy másik börtönbe.

A mostani ítélet azért születhetett meg, mert az orosz alkotmánybíróság úgy döntött, hogy Dadin ügyét felül kell vizsgálni. A férfi eredetileg három évet kapott azért, mert tüntetéseket szervezett, de ezt később lecsökkentették. A hónap elején az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a tiltakozások, amelyeken néha csak némán állt az utcán, nem jelentettek veszélyt az alkotmányos rendre. Ezért az ügyét a legfelsőbb bírósághoz küldték. (BBC)