Visszavonják az olimpiai pályázatot

 A köztévé M1-es csatornája jelentette be, hogy Magyarország visszalép a budapesti olimpiai pályázattól. Az M1 szerint a miniszterelnök, a főpolgármester és a MOB vezetőjének szerda esti találkozóján az a közös elhatározás született, hogy Magyarország visszalép, mert „a pályázat súlyos presztízsveszteség lenne az országnak”. A kötévé szerint döntés oka, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot.

Ezért a tárgyaló felek arra jutottak, hogy csak az lehet a felelős döntés, ha a főváros és a MOB visszalép a pályázattól. 

Fürjes Balázs kormánybiztos beszél Fővárosi Közgyűlés ülésén. Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Szerdán a Fővárosi Közgyűlésen is téma volt az olimpiarendezésről szóló népszavazás. Ezen az ülésen végül nem döntöttek arról, hogy lesz-e népszavazás, de Tarlós István azt ígérte, hogy az Orbán Viktorral folytatott egyeztetés után nagyon hamar le fogják zárni ezt az ügyet, és hogy pénteken fontos bejelentést tesz a sajtónak. 

Tarlós István a szerda este hivatalosan is megerősítette, miután egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel és a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőivel, hogy az olimpiai pályázat visszavonását javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek a városvezetés a kormánnyal egyetértésben.

A főpolgármester megjegyezte, hogy voltaképpen a Momentum Mozgalom kérdéseis erre vonatkozott, hogy vonja vissza a főváros a pályázatát. „Én is ezt tudom javasolni az egyeztetés alapján a Fővárosi Közgyűlésnek” – tette hozzá. Közölte, a jövő hét elején erről a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd döntenie, rendkívüli ülésen. Megjegyezte, a MOB vezetése ezt tudomásul vette.

Szerda este a Miniszterelnöki Kabinetiroda is megerősítette az MTI-nek, hogy kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására. A kormányhatározat szövege megállapítja: 

Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli.”

MTI Fotó: Bruzák Noémi

A budapesti olimpiarendezésről a Momentum Mozgalom kezdeményezett helyi népszavazást Budapesten december közepén. A mozgalom múlt péntekig 266 151 aláírást gyűjtött össze, amit le is adtak a Fővárosi Választási Irodánál. Az aláírásokat az FVI jelenleg is vizsgálja, de a kormányoldal felől egyre több olyan jelzés érkezett, hogy nem akarnak népszavazást a kérdésben, ezért visszavonják a pályázatot. 

Mivel a kormány, a főváros és a MOB most visszavonja a pályázatot, így az aláírások hitelesítése után

a bíróság valószínűleg azt fogja mondani, hogy a népszavazás okafogyottá vált, ezért nem kell megtartani.