A kormány több mint 2 milliárdból váltja ki a kiskunfélegyházi sportcsarnokot

Kiváltja a kormány a PPP-konstrukcióban épült, 2007 őszétől üzemelő kiskunfélegyházi Kész Aréna Sportcsarnokot, ezzel a város napi 1 millió forint tehertételtől szabadul meg – jelentette be Lezsák Sándor parlamenti alelnök, a térség fideszes országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón, Kiskunfélegyházán.

A politikus elmondta: a kormány arról határozott, hogy április 1-jével 2 milliárd 50 millió forint értékben kiváltja a közszféra és a magánszektor együttműködésében, PPP-konstrukcióban megépült sportcsarnokot.

A térség országgyűlési képviselője az önkormányzati ciklus feléhez közeledve az elmúlt időszak sikerei között említette a Bács-Kiskun Megyei Kórház telephelyeként működő kiskunfélegyházi kórház mintegy 1,3 milliárd forintból megvalósult és a napokban átadott új épületszárnyát. Az Integrál Zrt. nagyvállalati beruházási támogatással kapott 402 millió forint, a Félegyházi Malom Kft. pedig 480 millió forint vissza nem térítendő állami támogatását – mondta.

Beszélt arról is, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programmal megvalósítható fejlesztések Kiskunfélegyházán elérhetik a 3,7 milliárd forintot. Így újulhat meg mintegy 600 millió forintból Tiszaalpár és Kiskunfélegyháza között egy 5,5 kilométer hosszú útszakasz is.

Csányi József (Nemzeti Fórum) polgármester elmondta, a magyar állam 2014 márciusában már konszolidálta Kiskunfélegyháza mintegy 4,9 milliárd forintos adósságát, a mostani döntés pedig egyenesen „gazdaságtörténeti megváltás” a városnak.

A polgármester emlékeztetett: a képviselő-testület 2007-ben hagyta jóvá a sportcsarnok építését, annak ellenére, hogy már akkor tudni lehetett, a kihasználtsága csak 8 és 11 százalék között alakul. A létesítmény megépítése már az első évben megingatta a város gazdasági stabilitását, és később hozzájárult a csődközeli helyzet kialakulásához.

Szerinte a törlesztési kötelezettség 2022 szeptember végéig hárult volna Kiskunfélegyházára, így a mintegy 1,2 milliárd forint értékű sportcsarnokért 6,5 milliárd forintot fizetett volna az önkormányzat. A kiváltásról szóló kormányhatározattal azonban már az idén 150 millió forinttal nő a város általános tartaléka, jövőre pedig már 300 millió forint többletforrást jelent a költségek átvállalása Kiskunfélegyházának – mondta Csányi József.  (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.