MTI a trollakcióról: "Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban"

POLITIKA
2017 február 25., 21:31
comments 300

Szombat este Komáromban járt a Momentum Mozgalom pár tagja, hogy szervezetet építsenek, megismerkedjenek a helyi szimpatizánsaik problémáival, közösen beszélgessenek arról, miket kéne tenniük. A rendezvényt azonban, hasonlóan a pénteki, szegedi állomáshoz, három fiatal zavarta meg, akik molinóval és szórólapokkal tiltakoztak a Momentum ellen. 

Herczeg Márk kollégám szerencsére ott volt a helyszínen, érdemes elolvasni a beszámolóját arról, hogy mit sikerült összehoznia a tiltakozóknak. A három fiatal, akinek saját elmondásuk szerint semmi köze a Fideszhez (:D), de ősszel még Juhász Péter ellen tiltakoztak, amikor éppen Juhász volt a Fidesz főellensége, elsősorban Mécs János vidékeikről szóló írására koncentrált. Mécs vidékiek ellen intézett monológját amúgy kb. tényleg csak direkt lehet annyira félreérteni, hogy valaki komolyan vegye, de ez nem zavarta meg az MTI tudósítóját, aki ezt az összeállítást hozta össze a komáromi eseményről: 

"Tiltakoztak a Momentum Mozgalom politikája ellen Komáromban. 

A tiltakozók szerint a Momentum vezetői közt olyan is van, aki vidékellenes, a vidéki embereket lejáratja, ezért a szervezet szombati komáromi rendezvényén felirat felmutatásával és szórólapok osztásával tiltakoztak.

Rühellem a vidékieket (...) nyomorognak a pusztába felhúzott panellakásban. Parasztok" - Mécs János, a Momentum Mozgalom egyik elnökségi tagjának írásából származó idézet szerepelt a demonstrálók által kifeszített feliraton. Később a szerző írásából származó további részleteket osztottak ki szórólapokon.

Pottyondy Edina, a Momentum szervezésért felelős koordinátora arra kérte a tiltakozókat, hogy ne zavarják meg a tagjaikkal tartott összejövetelt. A felvetésre Radics Gábor, a komáromi önkormányzat sajtóreferense közölte, hogy a Momentumnak tiszteletben kellene tartani a véleménynyilvánítás szabadságát.

A Momentum részéről megjelent 25 tag és szimpatizáns a felvetésnek helyt adott, így a feliratot mintegy fél óráig tartották a tiltakozók. Pottyondy Edina újságírói kérdésre elmondta, az idézett írás éppen annak a kifigurázása, ha valaki nem képes megérteni a vidékieket, "sajnáljuk, ha bárkit is ezzel, szándékunk ellenére megbántottunk" - tette hozzá.

A szervezet láthatóan nem volt felkészülve a tiltakozókra és arra, hogy kérdőre vonják őket az olimpiával kapcsolatos aláírásgyűjtés miatt. A Momentum egyik tagja a tiltakozók felvetésére azt válaszolta; "nem azt mondtuk, hogy ne legyen olimpia, hanem, hogy kezdődjön el egy párbeszéd erről"."

Úgyhogy a három "önszántából" odautazó tiltakozó máris célt ért, a napokban ez a narratíva fog végigsöpörni az összes Fidesz által felvásárolt és megszállt megyei lapon, rádión és tévécsatornán. 

A Momentum is reagált amúgy a sztorira, Facebook-oldalukon közölték, hogy mivel a három fiatal jelezte, hogy az országjárás minden állomására elmenne, akkor menjenek már közösen kocsival, és útközben beszélgessenek arról, hogy mi is ez az egész félreértés. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.