Újratárgyalná az ügyészség a moszkvai nagykövetség eladásának ügyét

gyurcsány a hibás
2017 február 25., 06:25
comments 135

Újraindulhat a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügye a Fővárosi Ítélőtáblán március 17-én, miután a vádhatóság indítványozta az elsőfokú ítélet megsemmisítését, és a megismételt tárgyalást - írta szombati számban a Magyar Idők.

A lap azt írta, hogy a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség szerint a Budapest Környéki Törvényszék rosszul értékelte a bizonyítékokat és nem tárta fel teljesen a sok milliárdos kárt okozó adásvétel körülményeit, amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád volt moszkvai nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait.

A vádhatóság szerint az épületet jóval a piaci ár alatt adták el 2008-ban, mert a költségvetés az összedőlés határán volt, az eladást a Gyurcsány-kormány idején az akkori nagykövet intézte, hűtlen kezelést elkövetve. Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium volt államtitkára, Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatója és Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója, valamint további három vádlott bűnpártolást követett el a vád szerint. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.