Az Európai Bizottság szerdán kiadott egy úgynevezett Fehér Könyvet, ami valójában egy alig 40 oldalas ötletelés arról, hogyan nézhet ki az Európai Unió 2025-ben.

A bizottság azt szeretné, ha a tagállamok vezetői március végén Rómában, az EU megalapításának 60. évfordulóján megvitatnák a lehetőségeket.

Ahogy a bevezetőben is fogalmaznak a Fehér Könyv szerzői, sokszor előfordul, hogy a tagállamok vezetői a sikereket saját nagyszerűségüknek állítják be, de a kudarcokért Brüsszelt hibáztatják. És bár az EU még nagyon népszerű, de a bizalom gyengül, és erősödnek az EU-ellenes pártok. Vagyis itt az ideje, hogy a tagországok vezetői színt valljanak, hogy milyen EU-t akarnak. A bizottság elnöke néhány hete arra panaszkodott, hogy ha valamit a miniszterelnökök nem tudnak eldönteni, akkor rájuk tolják az ügyeket, majd utána panaszkodnak, hogy Brüsszel miket akar rájuk kényszeríteni.

Az is látszik, hogy az EU minden fronton veszt az erejéből. A népessége csökken és öregszik. 1900-ban még a világ népességének 25%-a élt Európában, 2060-ra már csak 5%-a fog. 2030-ra az európaiak átlagéletkora 45 év lesz, míg a világátlag 33-nak várható. A világ GDP-jének 26%-át állították elő az EU területén 2004-ben, most már csak 22%-át, 2030-ra pedig várhatóan csak 20%-t fogják. A világ összes nagyhatalma brutálisan emeli a katonai kiadásait, miközben az EU „puha hatalomként” saját haderő nélkül akar világpolitikai tényező lenni. 

A 2008-as válság után kezd ugyan magához térni az EU gazdasága, de még mindig nagyon sok a kockázat, ráadásul a terrorizmus és a bevándorlási hullám az elmúlt két évben politikai bizonytalanságokkal is terhelte a kontinenst. 

Az egyik legerősebb tagállam, Nagy-Britannia mindjárt kilép. 

Az Európai Bizottság szerint csak akkor lehet e sok nehézségen túllépni, és életet lehelni a belső vitáiba süppedt unióba, ha a tagállamok vezetői eldöntik, hogy milyen irányba kellene menni.

Öt ötletük van, és abban bíznak, hogy Orbán, Merkel és a többiek tudnak majd egyet választani. Vagy összerakni egy hatodikat. A könyv szerzői szerint bármelyiket is választják, a lényeg, hogy az európai szövetségi rendszer megmaradjon, mert csak ez garantálja a békét a kontinensen. 

Ez az öt terv:

Ugyanígy, tovább

Az első javaslat arról szól, hogy nem kellenek hangzatos nagy reformok, a mostani rendszer szerint is lehet lassan tovább erősíteni az integrációt, és az eddig elfogadott célok mentén haladni. Egyenként megvitatva minden lépést tovább keresni az újabb közös szabályokat, védelmi együttműködéseket kiépíteni, az eurózóna közös szabályait szigorítani.

Előnye lehet ennek a változatnak, hogy kipróbált úton lehet járni, és nem kell drámai elhatározásokra jutni.

Csakhogy ez a rendszer látványosan kátyúba jutott. Mostanában nem születnek jelentős döntések, a régiek egy részét sem hajtják végre egyes tagállamok, a rendszer egyszerre népszerűtlen és körülményes. Ha minden jól menne, akkor minek kellene ezt az egész tervezgetést elkezdeni?

Csak a közös piac

Ez lényegében az EU-szkeptikus oldal győzelmét jelentené. Az EU ne akarjon közös politikát vinni, nem kell az élet minden területét szabályoznia. A lényeg, hogy vámmentesen lehessen kereskedni a kontinensen, és az áruk és a tőke szabad áramlása biztosítva legyen. Ilyesmi Európát képzeltek el a Brexitet támogató brit politikusok is.

A terv rengeteg jogot adna vissza a tagállamoknak, de közben jó eséllyel vége lenne a schengeni övezeten belüli szabad mozgásnak, a szabad külföldi munkavállalásnak, és a szolgáltatások is anyaországukba lennének zárva. Az euró még nagyobb veszélyben lenne, egy újabb válság könnyen elsöpörhetné.

Az EU így lemondana arról is, hogy a nemzetközi politikában nagyhatalomként tűnjön fel.

Aki többet akar, az mélyebbre mehet

Az EU intézményesen is áldását adja arra, hogy legalább kétféle státusa legyen a tagállamoknak: nagyon tagok és kevésbé tagok. A rendszer tulajdonképpen már működik: vannak schengeniek és azon kívüliek, vannak euróval és saját pénzzel fizetők, nem beszélve még egy csomó kivételről és derogációról.

E forgatókönyv lényegében az eurózónát és a zónán kívülieket szervezetileg is ketté osztaná. Nem fogalmaz a bizottsági terv ilyen élesen, de az következik e rendszerből, hogy volna egy EU 1, közös határvédelemmel, hadsereggel, ügyészséggel és adópolitikával, és volna mellette egy EU 2, amely részesülhetne a közös piac áldásaiból, de kimaradhatna a közös rendszerek jelentős részéből.

E változatnak az az egyik nagy baja, hogy még bonyolultabbá tenné az EU működését, még nehezebb volna követni, hogy milyen ügyben, milyen körben és hogyan születhet döntés. 

Nem szól erről a Fehér Könyv, de a terv lényegében az elmúlt 15 év bővítéseinek kudarcát ismerné el, és azt mondaná ki, hogy sajnos meg kellett szabadulni az olyanoktól, mint például Magyarország, mert csak gáncsolják a közös ügyet. 

Az is nagy kockázata ennek a tervnek, hogy a mostani eurózónát össze lehet-e terelni, hiszen a déli eladósodottak és a fiskális szigort követelő északiak közti vitákat egyáltalán nem sikerült feloldani, legfeljebb a szőnyeg alá lehetett seperni az utóbbi években.

Kevesebbet, de azt jobban

Ez a terv azt mondja, hogy az EU adja fel azt az ambíciót, hogy párhuzamosan egy csomó mindent akar szabályozni. Amiben egyetértés van, arra tiszta erőből rá kell állni, ami pedig vitatott, azt el kell felejteni, és a tagállamokra bízni.

Például ha az EU úgy dönt, hogy a menekültkérdést kell közösen megoldani, akkor legyen egységes EU-s hatóság, ami eldönti minden érkezéről, hogy kaphat-e menekült-státust, a külső határokat pedig közös pénzből és közös parancsnokság alatt szolgáló határőrök védjék, és közben ne menjen el egy csomó pénz és energia arra, hogy egy közös bankfelügyeletet is igyekeznek felállítani, ha arról túl sok a vita. Vagy fordítva: legyen egy nagyon erős közös bankfelügyelet, a menekülteket pedig mindenki intézze otthon úgy, ahogy akarja. Vagy felejtsük el az EU-s támogatásokat, hiszen a befizetőknek drága, az elköltésük vitatott (a támogatások esetleges feladása konkrétan szerepel példaként ennél a résznél a Fehér Könyvben). 

E tervvel az a fő baj, hogy egyáltalán nem látszik, hogy a „kevés, de fontos” ügyet olyan könnyen ki tudnák választani a tagállamok. Ráadásul rengeteg rendszer egymásra épül, nem igazán reális szakterületenként vagy éppen aktuális politikai igények szerint szétválasztani a közös és a nemzeti ügyeket.

Tegyünk együtt sokkal többet

Ez lényegében az Európai Egyesült Államok föderalista forgatókönyve, ahol az Európai Parlament nemzetközi szerződésekről mondhatja ki a végső szót, az EU-nak saját hadserege van, adót szed, és lassan olyanná válik, mint az USA.

Ezzel az a fő baj, hogy sok európai élből elutasítja, és a legtöbb tagállamban éppen az ezt az irányt tagadó pártok erősödnek.

Ötletelni addig is kell

Ezt az öt variációt a bizottság a római csúcson, március végén akarja megtárgyaltatni a miniszterelnökökkel. Arra nincs sok esély, hogy az egyikre rábólintanak majd a tagállamok vezetői, és attól kezdve mindenki tudja majd, hogy merre megy a világ. Főleg, hogy több erős tagállamban is választások lesznek idén, és így egyáltalán nem biztos, hogy fél év múlva ugyanazok ülnek majd a tanácsban, mint most.

A bizottsági javaslatok leginkább azért fontosak, hogy emlékeztessék a vezetőket, hogy kell egy vízió, mert különben az évek óta tartó szétesés folytatódik.

Az elmúlt évek nyilatkozatait ismerve a legjobb esélye hosszú távon a középső (Aki többet akar, az mélyebbre mehet) forgatókönyvnek van. Sokan pedzegették már, Párizsból és Berlinből is, hogy ez az egy út lehetséges, az EU-t hivatalosan is ketté kell bontani, egy föderatív magra és hozzá lazábban kapcsolódó perifériára.

Az viszont alig valószínű, hogy az idei nagy választási szezont záró, szeptemberi német választások előtt előálljon bárki ezzel kapcsolatban konkrét javaslattal.

Addig is van miről dönteni: a jövő heti brüsszeli csúcson például meg kellene választani az Európai Tanács következő elnökét, mert Donald Tusk mandátuma hamarosan lejár. Állítólag teljes a konszenzus a tagállamok között, hogy Tuskot újraválasztanák, csak egyetlen tagállam nem támogatja: szülőföldje, Lengyelország. (Tusk és a mostani lengyel kormánypárt elnöke évtiezedek óta a legkeményebb vetélytársak otthon, Jaroslaw Kaczynski szerint például Tusk közvetlenül felelős az ikertestvére haláláért.) Ellenjelölt viszont nincs, úgyhogy lehetséges, hogy most először nem konszenzussal választanak tanácsi elnököt, hanem többségi szavazással. Miközben tavaly szeptemberben arról döntöttek Pozsonyban, hogy fontos ügyekben nem élnek a többségi szavazás lehetőségével.

És közben van egy csomó reformterv még a levegőben. A magyar és a lengyel kormány a közös intézmények hatáskörét csökkentené, és felélesztenék azt a brit tervet, hogy a nemzeti parlamentek megfelelő összefogással megvétózhassák az EU-s döntéseket. Ötletek még bőven vannak, csakhogy ezek egy jelentős része üti egymást. Az osztrák külügyminiszter például ezen a héten azzal állt elő, hogy felezzék meg a biztosok számát, mert pazarlás, hogy minden országnak egyszerre lehet biztosa, menjen ez is rotációs rendszerben. 

Az unionisták és a szuverenisták szembenállását rövid távon a bizottság 5 forgatókönyve ki fogja élezni, és véglegesen e vitákat lezárni sem lehet, hiszen elég egy tagállamban egy kormányváltás, és máris megváltoznak az erőviszonyok és a törekvések. Ugyanakkor valamilyen irányt az év végéig meg kellene határozni, ha az EU túl akarja élni a mostani válságát.