"Több ezer gyereket hozott lehetetlen helyzetbe az oktatási kormányzat"

oktatás
2017 március 03., 18:18
comments 73

A HírTV-nek nyilatkozott a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László, aki szerint az oktatási kormányzat lehetetlen helyzetbe hozta az szakgimnáziumban idén érettségizőket. A szakszervezeti vezető szerint túl későn, mindössze négy hónappal a vizsga előtt derült ki, hogy pontosan mit fognak számon kérni a szakképzésben tanulóktól az ötödik érettségi tárgyból. 

„Ez most derült ki hat hete, nyolc hete, 2016. december 28-án. Lehetetlen helyzetbe hozták mind a diákokat, mind a felkészítő pedagógusokat, mind a szülőket, mind az iskolát. Lehetetlen helyzetbe hoztak több ezer, sok ezer gyereket, akik most érettségiznek a most már szakgimnáziumokban”

mondta Mendrey. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.