Elfogynak a buszsofőrök a BKV-nál, nagyon nehéz új embert találni

közlekedés
2017 március 06., 14:44
comments 309

Az Index ír a BKV 2017 és 2020 közötti évekre szóló humán stratégiájáról, mely szerint egészen drámai helyzet várható a budapesti tömegközlekedési vállalatnál. A BKV számára készített forgatókönyv szerint a következő években ezer kilépő alkalmazott pótlását kéne úgy megoldani, hogy a kínált fizetés jóval kisebb náluk, mint a hazai konkurenseknél, és akkor még a külföldi cégekről nem is beszéltünk. 

A lap birtokába került dokumentum szerint csak 2016-ban 452 járművezető (353 buszsofőr), 248 szakmunkás és 26 mérnök hagyta ott a céget. A távozók máshol jellemzően akár 30-50 százalékkal magasabb bért kapnak, gyakran akár közszférában működő vállalatoknál is, a MÁV-nál és a Volánoknál is volt ugyanis béremelés a közelmúltban. Ezért a stratégia kitér arra, hogy a személyi alapbéreket piaci viszonyokhoz kell igazítani. 

A szakszervezetek is pont ezt akarják, az Indexnek nyilatkozó VTDSZSZ-elnök, Gulyás Attila elmondása szerint a következő három évben 30 százalékos béremelést akarnak. És elmondásuk szerint ha március végéig nem sikerül erről megállapodni, akkor sztrájkok jöhetnek. 

A lap információi szerint különösen rossz a helyzet mérnökök és szakmunkások esetében, akik közül a pályakezdők gyakorlatilag kinevetik a felkínált béreket. 

Ráadásul problémát jelenthet az is, hogy a bécsi Wiener Linien buszvezetőket keres, mert az U4-es metróvonal felújítása miatt további járatokra lesz szükség, és korábban Bécsbe kiment sofőrök már vissza is jöttek Budapestre toborozni: 3-4 éves szerződésekről és az itthoni fizetés több mint háromszorosáról, havi 2600 euróról van szó, sőt, akár szállásról is. 

Ez pedig azért okozhat komoly káoszt, mert hamarosan jön a hármas metró felújítása, amihez óriási buszkapacitásra lenne szükség. De a 150 autóbusznyi teljesítményhez szükséges járművezetői és karbantartói kapacitás biztosítása a jelek szerint komoly gondokat jelenthet majd. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.