Izrael dekriminalizálja a füvezést

drog
2017 március 06., 22:11
comments 118

Vasárnap Benjamin Netanyahu konzervatív-nacionalista kormánya törvénybe foglalta a marihuána fogyasztásának dekriminalizálását Izraelben. Az igazságügyi tárca által szövegezett szabály szerint ha valakit füvezésen kapnak közterületen, akkor nem indítanak ellene eljárást, csak bírságot kap.

Igaz viszont, hogy a bírság elég durva lesz. Első alkalommal 1000 sékelt, 270 dollárt, azaz nagyjából szűk 90 ezer forintot kell fizetnie annak, aki lebukik. Másodjára ennek már a duplája lesz a bírság, harmadik alkalommal próbára bocsátás következik. Ha valaki van annyira szerencsétlen, hogy negyedszer is lebukik, az ellen már büntetőeljárás indul.

Gilad Erdan igazságügyi miniszter kifejezetten úgy nyilatkozott a szabály iktatása után, hogy ez egy fontos lépés az ország új drogpolitikájában, amely az ismeretterjesztésre és a kezelésre helyezi a hangsúlyt a bűnüldözői megoldásokkal szemben.

A Knesszet alkohol- és drogügyi bizottságát vezető Tamar Zandberg szerint is fontos, de csak az első lépés ez az új drogpolitikában, amely azt az üzenetet hordozza, hogy a milliónyi izraeli, aki szív, nem bűnöző. Tárcaközi bizottság foglalkozik majd a további teendőkkel, amiben résztvesznek kábítószerügyi szakértők is.

Az izraeli drogpolitika a felvilágosításra és az adminisztratív büntetésekre fókuszál majd, büntetőjogi felelősség marihuána esetén csak a legvégső esetben jöhet szóba.

A büntetésekből befolyó összegből prevenciós programokat és kezeléseket finanszíroz majd az állam. Erdan azt is nyilatkozta még, hogy csak azokkal szemben merülhet fel büntetőeljárás, akik ellenszegülnek a felvilágosító kezelésnek. A miniszter világossá tette azt is: Izrael annak hatására vizsgálja felül dropolitikáját, hogy a fejlettebb országok mind ebbe az irányba tesznek lépéseket. (Haaretz)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.