Még 333 milliót hozzá kell csapni a vizes-vb költségeihez

A napokban jelent meg három új, a vizes-vb-hez kapcsolódó közbeszerzési eljárás eredménye az európai közbeszerzéseket gyűjtő Tenders Electronic Daily oldalon. 

Az ajánlattevő mindhárom esetben a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt, és pályázatok a  Budapesten megrendezendő Úszó-, Vízilabda-, Műugró, Műúszó és Nyíltvízi Világbajnokság megvalósításához szükséges rendvédelmi eszközök beszerzésére vonatkoztak. 

A Hír Tv összeszedte, hogy a vizes-vb miatt

a BRKF rendőrségi kamerákra, monitorokra, vezeték nélküli adatátviteli eszközökre költ a legtöbbet, mintegy 257 millió forintot.

 A tendert elnyerő Fercom Systems Kft. korábban is beszállított már a rendőrségnek, 2012-ben hőkamerákat vásárolt tőlük a rendőrség határőrizeti célokra.

Szintén kamerákat és kameratartozékokat (25 kézikamerát és azokhoz való állványokat, táskákat és más kiegészítőket) vesznek a P&A Fotó Nagykereskedéstől 7 millió forintért, illetve 69 millióért építtetnek mobil irányítóállomásokat.

A vizes-vb költségei az esemény megpályázása óta az eredeti ár többszörösére nőttek. Ez a teljes beruházási programra a kormány először 14,7 milliárd forintos keretet állapított meg. Ennek az árnak a nagy részét a Duna partján, 8 milliárd forintból építendő, a vb fő helyszínéül szolgáló új uszoda tette volna ki. 

2015 tavaszán a kormány új határozatot fogadott el, amiben visszavonták a korábbi költségkeretet, egyben a beruházás új gazdájának a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t jelölte ki. Tavaly év elején már 40 milliárdos költségvetést állapítottak meg, amit fokozatosan emeltek, a költségek már nyáron átlépték a 90 milliárd forintot. Az újabb és újabb áremeléseket már nem indokolták meg, novemberre pedig már a projekt összköltsége 100 milliárd felett járt.

A Dagály az eredeti terv szerint 8 milliárdból épült volna, de úgy alakult, hogy a végösszeg viszont mintegy 49 milliárd lett, ebből maga az uszoda 22 milliárdot tesz ki, a többi pénz közlekedésfejlesztésre és gátépítésre megy el. 

A beruházásra kiírt nem nyilvános pályázatot egyébként az a Market Építő Zrt. nyerte meg, amelynek tulajdonosa 2014 óta – egy alapkezelőn keresztül – Garancsi István. Garancsi a Videoton tulajdonosa, egyben Orbán Viktor közeli barátjaként emlegetik.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.