Sem védőfelszerelést, sem oltást nem kaptak, pedig ők látják el a makói kanyarójárvány miatt a betegeket

Egészségügy
2017 március 12., 18:25
comments 173

A Romániából indult kanyarójárvány miatt a makói kórház járványügyi zárlat alatt áll, és ameddig nem tudja ellátni alapvető funkcióit, a hódmezővásárhelyi kórházban látják el a makói intézmény betegeit. Sipka Balázs a vásárhelyi intézmény rezidens sebésze arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Makóról hozzájuk irányítják a betegeket, 

sem védőfelszerelést, sem oltást nem kaptak, hogy védve legyenek a kanyaró ellen.

A Délmagyar.hu szerint rezidens levelet írt Oroszi Beatrixnek, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatójának, hogy segítsen. Sipka szerint az országos tiszti főorvos korábban kijelentette, hogy veszélyeztetettek azok az egészségügyi dolgozók, akik Romániából érkező, potenciálisan kanyarós betegeket látnak el. Közülük azokat, akik 1969 és 1989 között születtek, és akik oltási dokumentációval nem tudják igazolni a két MMR oltás meglétét, a jelenlegi járványügyi helyzetben, a Romániával határos megyékben MMR oltásban szükséges részesíteni. A gyakorlatban ez azonban nem történt meg.

Dézsi Ágnes háziorvos influenza elleni védõoltást ad be egy páciensnek Debrecenben 2016. november 23-án.

Oroszi Beatrix válaszában hangsúlyozta, hogy 

a megyében területi járvány nincs. 

Majd hozzátette, hogy 

"már készülnek a tervek az önök védettségének megerősítésére, erről reményeim szerint rövid időn belül hivatalos tájékoztatást fognak kapni."

Sipka az OEK főigazgatójának válaszára úgy reagált, hogy a hódmezővásárhelyi kórházban még csak fel sem térképezték az egy oltással rendelkező munkatársakat, és nem osztottak védőfelszereléseket sem, miközben az ÁNTSZ állásfoglalása ezt előírja, idézi a Délmagyar. A rezidens kijelentette, hogy 

"természetesen a betegeinket ellátjuk, a feladatok elől nem bújunk el, és bízunk abban, hogy mindezt egészségben tehetjük a jövőben is."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.