Nagyon fontos ítéletet hozott kedden a strasbourgi emberjogi bíróság a magyar kormány ellen. Az ítélet nyomán egyértelműen látszik, hogy a múlt kedden hozott menekültügyi szabályok szembe mennek a nemzetközi joggal. 

Ez az a törvény, ami alapján minden menedékkérőt tranzitzónába zárnak, amíg kérelmükről jogerős döntés nem születik, és amiről a kormány nemzeti konzultációt is akar. A törvényt Áder János köztársasági elnök még nem írta alá. A mostani strasbourgi perben a menekülteket védő Helsinki Bizottság arra kérte a hétfőn újraválasztott köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje alkotmánybírósági kontrollra.

A törvénnyel szemben korábban már tiltakozott az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosa, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa is. Vizsgálja a törvényt az Európai Bizottság is.

A kormány szerint a törvény kompatibilis az ENSZ és az EU szabályaival, ám a mostani perben ugyanazzal érvelt a kormány, mint amivel a törvényt igyekezett védeni.

A törvény körüli vita lehet a kormány új nagy és látványos konfliktusa a nyugati intézményekkel és az idegen érdekek képviseletével megbélyegzett civil szervezetekkel, és jó eséllyel ez a téma határozza majd meg a következő hónapok belpolitikai propagandáját, így akár a kvótavitához hasonló ügy lehet belőle.

A per

A strasbourgi per két bangladesi férfiről szólt, a 30-as éveiben járó Iliasz Iliaszról és Ali Ahmedről. Pakisztánon, Iránon, Törökországon, Macedónián és Szerbián keresztül jutottak el Röszkére, ahol 2015. szeptember 15-én menekültjogot kértek a magyar hatóságoktól. 

Ez volt az első nap, hogy a kerítéssel hivatalosan is lezárták a déli határt, és bevezették, hogy csak a zónában lehet menedékjogot kérni.

Iliaszt és Ahmedet az elsők között zárták a tranzitzónába, ahol egy 13 négyzetméteres, 5 ágyas konténerbe helyezték el őket. Már érkezésük napján elutasították a menedékkérelmüket, ami ellen a Helsinki Bizottság ügyvédei segítségével fellebbeztek. Ezt a bíróságon elutasították, és végül 2015. október 8-án visszaküldték őket Szerbiába.

A magyar hatóságok arra hivatkoztak, hogy Szerbiából nem lehet elmenekülni, mert az biztonságos ország. Hogy Szerbia biztonságos ország, azt onnan lehet tudni, hogy a magyar kormány határozatot hozott ennek kimondásáról.

A strasbourgi bíróság megállapította, hogy a genfi menekültügyi egyezménnyel és az EU 2013-as menekültügyi irányelvével is szembe ment, hogy a magyar hatóságok érdemben nem vizsgálták személyre szabva a két menekült kérelmét, illetve az is, hogy a tranzitzónában őrizetben tartották őket, és hogy automatikusan mondták ki, Szerbia biztonságos a számukra. Erre nemzetközi szabályok szerint csak különleges esetben lett volna lehetőség, ha valamilyen kockázatot jelentettek volna.

A bíróság 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg mindkét menekültnek.

Strasbourg szerint ez bizony őrizet

A magyar kormány a perben is azzal érvelt, amit Orbán Viktor a múlt héten többször is elmondott: nem számít őrizetbe vételnek, ha valakit a tranzitzónába zárnak, mert Szerbia felé bármikor el lehet menni, tehát a menekültek őrizetbe vételét tiltó nemzetközi szabályokat nem sérti a rendszer. Ezt az érvelést a strasbourgi bíróság nem fogadta el, ami előre vetíti, hogy az új törvény el fog bukni az Európai Bizottság előtt is, és kötelezettségszegési eljárás lesz belőle. Strasbourg a törvényt magát nem tudja megtámadni, csak konkrét ügyekben hozhat ítéletet. Az Európai Bizottság viszont a luxemburgi EU-bíróság elé viheti magát a törvényt is.

Hamarosan Magyarországra érkezik a bizottság menekültügyi biztosa, hogy az új törvényről tárgyaljon a magyar kormánnyal. A kormány arra számít, hogy harcolnia kell a törvényért a „brüsszeli bürokratákkal”, és a nemzeti konzultációtól vár segítséget az érvelésben.

Már 2015-ben sem stimmelt a magyar kormány magyarázata ebben az ügyben

A Helsinki Bizottság honlapján még 2015-ben jelent meg a menekült beszámolója, amit már kiutasításuk után, Belgrádban mondtak el:

„A konténerben ültünk, amikor egy rendőr a szobánkba lépett. Ő közölte, hogy a bíróság döntött, vissza kell bennünket küldeni Szerbiába. Egy afgán ember tolmácsolt, aki tudott urdu nyelven, de nem túl jól. Ugyan láttam a bírósági papírt, de nem kaptam belőle. Megértették velünk, hogy nincsen jelentősége, hogy aláírjuk vagy sem, de aztán végül nem kaptuk kézhez. Az afgán férfi tolmácsolta nekünk, hogyha nem hagyjuk el a tranzitot, akkor kénytelenek lesznek kényszert vagy erőszakot alkalmazni. Azt mondták, hogy menjünk az erdőn keresztül [Szerbiába]. Mi nem akartunk elmenni. Mutattuk az ENSZ [az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága] papírját, és mondtam nekik, hogy nem akarok Szerbiába menni, mert senkit sem ismerünk ott. Mi azt hallottuk az ENSZ-től, hogy két hónapot is maradhatunk Magyarországon, amíg a kellő segítséget meg nem kapjuk. De minden hasztalan volt. A rendőrség azt mondta, hogy semmit nem ér az ENSZ papírja, tépjem el vagy tartsam meg, csináljak vele, amit akarok. Azt mondták nekünk: a magyar bíróság egyszerűen úgy döntött, hogy el kell hagynunk a helyet. A rendőrség erőteljesen ragaszkodott ahhoz, hogy vissza kell mennünk Szerbiába. Fizikai erőszakkal fenyegettek bennünket, de végül nem ütöttek meg. Azt akarták, hogy az erdőben menjünk, ne az országúton. A rendőrség nem hagyta, hogy felvegyük a kapcsolatot az ENSZ munkatársaival, de kihasználtuk, hogy egy pillanatig nem figyeltek. Az ENSZ-esek is azt mondták, hogy visszaküldtek minket Szerbiába, nincs választásunk, menni kell. Aztán a rendőrök kikísértek bennünket az ajtón. Szerencsére az ENSZ szólt szerb kollégáinak, és már fogadtak bennünket a szerb oldalon.”

Vagyis a szerbek nem akarták visszaengedni őket, a magyar rendőrök azt mondták neki, hogy menjenek vissza illegálisan, és csak a helyszínen lévő ENSZ-esek közbelépése miatt tudtak rendezett körülmények között Belgrádba jutni. 

Ehhez képest a magyar igazságügyi minisztérium akkori közleményében azt állította, hogy mindketten önként mentek el:

„A Helsinki Bizottság az érintett emberek helyzetével kísérletezve, számukra valóságos jogvédelmet és segítséget nem biztosító öncélú próbálkozást tett, amit megelégelve a menedékkérők elhagyták az országot a céljuk felé haladva tovább.”