EU bíróság: Be lehet tiltani a munkahelyeken a vallási jelképeket

külföld
2017 március 14., 10:27
comments 288

A munkaadók megtilthatják dolgozóiknak a vallási jelképek viselését - mondta ki az Európai Unió Bírósága. Az ilyet tiltásoknak viszont belső vállalati szabályozáson kell alapulniuk, ami egyformán előírja minden dolgozónak a "semleges öltözködést". A kérdés leginkább a muszlim fejkendő miatt merült fel.

Az ügy előzménye, hogy a muszlim Samira Achbita 2000 február elején recepciósként a G4S biztonsági cég alkalmazásába került Belgiumban. Achbita felvételekor a G4S-nél az az íratlan szabály érvényesült, ami szerint a munkavállalók a munkahelyen nem viselhetik a politikai, filozófiai vagy vallási meggyőződéseik látható jeleit. A munkavállaló 2006 áprilisában közölte a munkáltatójával, hogy a jövőben munkaidőben is fejkendőt szeretne viselni. A G4S vezetése ezt arra hivatkozva megtiltotta, hogy a "politikai, filozófiai vagy vallási" jelképek látható viselése ellenkezik a vállalkozás semlegességi törekvésével. Ezt követően a cég módosította belső szabályzatát, és beleírták az addig íratlan szabályt. A nőt később elbocsátották, mert kitartott amellett, hogy a munkahelyén viselni akarja a fejkendőt.

A bíróság szerint a G4S belső szabálya a "politikai, filozófiai vagy vallási" meggyőződés látható jeleinek viselésére hivatkozik, tehát az ilyen meggyőződések valamennyi kifejezésére különbségtétel nélkül vonatkozik, a vállalkozás valamennyi munkavállalóját azonos módon kezeli, velük szemben általános módon és különbségtétel nélkül előírva a többi között az öltözködést érintő semlegességet.

Így pedig a bíróság szerint az ilyen szabály nem jelent eltérő bánásmódot. (MTI/BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.