Dupla kordon mögött készül Orbán kifütyülésére az Együtt

Az Astoriánál gyülekeznek az Együtt párt szimpatizánsai, akik arra készülnek, hogy kifütyülik majd a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szónokló miniszterelnököt, Orbán Viktort.

A rendőrség nem akarta engedélyezni a megmozdulásukat, ám kedden a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség tiltását, így a Juhász Péter pártelnök szervezte rendezvény teljesen legális. 

Sípot osztanak.

Az Együtt tiltakozóit dupla kordon választja el az Orbán Viktor meghallgatására érkezőktől. Október 23-án a két csoport a Kossuth téren összekeveredett, és ebből inzultusok lettek, több síppal fütyülőt megütöttek, leköptek.

Juhász Péter azt mondta most a helyszínen, hogy addig fütyülik ki Orbán Viktort a nyilvános szereplésein, amíg a miniszterelnök nem hajlandó kritikus újságíróval leülni, vagy nem tart egy nyilvános közmeghallgatást, ahol valós emberek kaphatnak választ valós problémákra.

Sípok és kokárdák. Fotó: Botos Tamás
Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;