Polák venger dva bratánki, csirkecomb, csokikocka, hajrá, Bem apó!

A lengyel-magyar barátság története évszázadokra vezethető vissza, de a lengyel néppel való modern kori barátkozásunk is teljesen indokolt: a lengyelek már pont nincsenek olyan közel, hogy legyen okunk szívből utálni őket, ahogy közvetlen szomszédainkat utáljuk, ugyanakkor sokkal közelebb vannak hozzánk, mint például a malájok, akikkel eszünk ágában sincs barátkozni, teljesen jogosan. És hol van olyan közmondás, hogy maláj venger dva bratánki? Na ugye.

Annak ellenére, hogy Magyarországon mindössze háromezer lengyel barátunk él, és a magyarok nagy része még tévében sem látott lengyelt, nemhogy élőben, a lengyel-magyar barátság annyira fontos, annyira szent, hogy még napja is van (március 23.), éve is volt (épp tavaly, 2016-ban), tavalyelőtt pedig Magyar Örökség díjjal tüntettük ki. Ezzel a lengyel-magyar barátság bekerült a Magyarság Láthatatlan Szellemi Múzeumába, közvetlenül a Kaláka együttes és Papp Laci közé, és egy apró lépésre jutottunk attól, hogy a lengyel-magyar barátság hungarikummá, illetve polákiummá váljon, ami a nemzetközi barátságokat tekintve óriási történelmi first (pierwszy) lenne.

Merész Boliszláv ide, III. Kázmér oda, a lengyelekkel való érzelmes kapcsolatunk öt évvel ezelőtt, 2012-ben szökkent igazán szárba, amikor a Gazeta Polska nevű jobbos lengyel napilap spontán szervezésében március 15. alkalmából különvonat indult Varsóból Budapestre, fedélzetén több ezer lengyel barátunkkal, akik baráti lengyel lobogóikat lobogtatva végigvonultak a városon, és Orbán Viktort éltették, ami barátoktól nemcsak szép, de elvárható gesztus is. A barátkozás olyan jól sikerült, hogy a szervező Gazeta Polska angol nyelvű Wikipedia-oldalán például egyetlen fotó szerepel, amin pont az látható, hogy lengyel barátaink március 15-én az Erzsébet híd felé vonulnak:

Fotó: Wikipedia, Derzsi Elekes Andor

A barátság elmélyítésébe magyar részről spontán beszállt a CÖF is, és a március 15-i barátkozásból az évek során nemes hagyomány vált: 2012 után lengyel barátaink jöttek 2013-ban, 2014-ben és 2016-ban is.

2015-ben nem jöttek.

2015-ben azért nem jöttek, mert Orbán Viktor, akinek éltetése köztudomásúlag az egész lengyel-magyar barátság sarokköve (kamień węgielny), Budapesten fogadta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, lengyel barátaink pedig ezen úgy berágtak, hogy inkább otthon maradtak, hiába volt nekik bekészítve a mikróba a rizibizi (ryż z groszkiem).

Idén, 2017-ben sajnos újabb baljós árny vetült az évszázados barátságra: Orbán nemcsak hogy ismét fogadta Putyint, hanem elkövette azt a végzetes hibát, hogy az Európai Tanács elnökének megválasztásakor lengyel barátunkkal, a jobbos-populista Jarosław Kaczyńskival szemben az européer Donald Tuskra szavazott, és ezzel úgy kihúzta a gyufát lengyel barátainknál, hogy lengyel barátunk, Jan Dziedziczak külügyminiszter-helyettes fogta magát, és lemondta március 15-re tervezett budapesti látogatását.

De a lengyel-magyar barátság épp olyan, mint a jó bor: idővel érik, elmélyül és kiteljesedik, és lengyel barátaink – lengyel barátunkat, Dziedziczakot kivéve – úgy tűnik, megbocsátottak: idén is elindultak a magyarországi nagy utazásra (Wielki Wyjazd na Węgry); igaz, előre bejelentették, hogy Orbánnak a Nemzeti Múzeumnál elmondott beszédét bojkottálják, és csak a Bem térre mennek el, hogy baráti fejet hajtsanak a közismert lengyel migráns, Józef Zachariasz Bem előtt.

Ehhez képest nemhogy ott voltak a Nemzeti Múzeumnál, hanem komoly üzenetet is intéztek a magyar miniszterelnökhöz:

Miszter Orbán, miért bántja polish testvéreit? Ez a Bem téri üzenet ott volt a Nemzeti Múzeumnál tartott Orbán-beszéden is

A Bem téren tartott kétnyelvű, szép szavalattal és vérpezsdítő néptánccal megbolondított rendezvényen együtt lobogtak Lengyelország, Magyarország, a CÖF és Erdély zászlói:

és tiszteletüket tették a rettegett Kaszubski Légió láthatósági mellényes tagjai is, bár hogy rettegett, azt csak a kinézetükből lehet sejteni, mert a weboldaluk sajnos elérhetetlen:

Valamint fellépett a rendezvényen Rétvári Bence államtitkár, aki nem állta meg, hogy a lengyel-magyar barátság jegyében ne emlékezzen meg Európa identitásválságáról, a no go zónákról és arról, hogy a nagyhatalmak ki akarnak minket használni, amiből arra a következtetésre jutott, hogy

„Közép-Európa jövőjének alapja a lengyel-magyar barátság.”

Miért, mi más lenne? Talán a maláj-magyar? Na ugye. „Polonia semper fidelis” – zárta beszédét Rétvári az amerikai tengerészgyalogosok közismert jelmondatával, aztán még nyilatkozott egy gyorsat egy véres magzatot ábrázoló baráti abortuszellenes plakát előtt, de a koszorúzást már nem várta meg, beült a szolgálati Skodába, és elslisszolt.

Lengyel barátainkat Csizmadia Lászlótól származó sajtóértesülések szerint a CÖF által spontán szervezett menzai zöldbableves, csirkecomb és rizs várta. Illetve talán csokoládékocka (plac czekoladowy), de az nem biztos.