Merkel Moszkvába látogat Putyinhoz

külföld
2017 március 16., 19:40
comments 105

Angela Merkel német kancellár május 2-án találkozik Moszkvában Vlagyimir Putyin elnökkel - jelentette ki csütörtökön Moszkvában Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a Keresztényszociális Unió (CSU) vezetője, aki háromnapos látogatásra érkezett Oroszországba.

Hivatalos programról még nem tudni, de a témák között alighanem elő fog kerülni Ukrajna, az EU-szankciók kérdése, kereskedelmi ügyek és feltehetően az is, hogy a német titkosszolgálatok szerint orosz hackerek próbálhatják meg befolyásolni a szeptemberi német választást. 

Merkel és Putyin 2016 októberében, Berlinben (Emmanuele Contini/NurPhoto)
photo_camera Merkel és Putyin 2016 októberében, Berlinben (Emmanuele Contini/NurPhoto)

Putyin kifejezte reményét, hogy Seehofer moszkvai vizitje kedvező hatással lesz a kétoldalú kapcsolatokra és rámutatott, hogy Németország tartományai közül Bajorország az első helyen áll az Oroszországgal folytatott kereskedelemben.

A Kreml közleménye szerint amíg az Oroszországba irányuló német kivitel az elmúlt évben csaknem 5 százalékkal csökkent, addig a bajor export ugyanebben a relációban 4 százalékkal nőtt.  

Az orosz elnök március 9-én hívta meg a német kormányfőt, amikor Moszkvában fogadta Sigmar Gabrielt, a berlini diplomáciai tárca vezetőjét. Putyin hangsúlyozta akkor, hogy a két ország közös feladata a kétoldalú kapcsolatok teljes körű normalizálása. 

A kétoldalú kapcsolatok Oroszország 2014-es ukrajnai beavatkozása nyomán romlottak meg. A kereskedelmi forgalom a 2012-es 80 milliárd eurós szintről a tavalyi év 11 hónapjának összesítése alapján 47 milliárdra esett vissza.  

Merkel kancellár Ukrajna területi integritásának következetes képviselője. Seehofer több ízben is állást foglalt az Oroszország elleni szankciók feloldása ellen, ugyanakkor sürgette, hogy Moszkva támogassa a békefolyamatot Kelet-Ukrajnában.

Angela Merkel a kétoldalú viszony keretében 2013 júniusában, a G20-csúcs alkalmából pedig ugyanazon év szeptemberében járt utoljára Oroszországban. (MTI, Reuters)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.