Magyarországra költözik a brit szélsőjobboldali vezető, Nick Griffin

„Magyarország már most is egy nagyon jó központ, van egy közösség emigrált nacionalistákból, akik itt építik magukat. Vannak franciák, olaszok, svédek és britek is csordogálnak. Egy pillanatnyi kétségem sincs, hogy amikor az igazi balhé elkezdődik a Nyugaton az Al-Kaidával és az ISIS-szel, akkor ez a mostani csordogálás igazi árhullám lesz.”

- ezt Nick Griffin, a szélsőjobboldali British National Party (BNP) volt vezetője mondta a 444-nek, amikor az Identitárius Egyetemisták Szövetsége által rendezett Stop Operation Soros! konferencia szünetében beszélgettünk vele, és elárulta, hogy hat hónapon belül Magyarországra költözik.

Griffin és egy sor másik európai szélsőjobbos szervezet vezetője arról tanácskoztak, hogy milyen károkat okoz a kontinensnek Soros György befolyása.

Nick Griffin. Valamennyi fotó: Botos Tamás

A brit politikus a magyar kormány nagy rajongójának tűnik, szerinte a Soros-szervezetek kiszorítása, a határra húzott kerítés és a családok támogatása is olyan lépések, amik vonzóvá teszik Magyarországot, és emiatt fognak hamarosan tömegek ide vágyni.

„Nagyon remélem, hogy Magyarország, a magyar kormány és a magyar emberek befogadják majd ezeket a Nyugat-Európából érkező valódi menekülteket, és a liberálisokat viszont nem engedik be, akik ezt az egész helyzetet előidézték Nyugaton.”

Az egész Stop Soros konferencián egyébként Griffin volt a legérdekesebb előadó. Egyrészt ezerszer keményebben beszélt, mint az utána következő Identitesz-es és Hatvannégy Vármegyés figurák. Nála volt cigánybűnözés, rasszista zsidó összeesküvés, míg az utána következők sokkal általánosabban beszéltek Soros befolyásáról, és hogy hogyan akarja elveszejteni Európát a milliárdos.

A másik, hogy Griffinnek már most, költözés előtt is megdöbbentően részletes tudása van a feltétezett ellenséges bázisokról. Az előadásában percekig beszélt például az Auróra utcai, Auróra nevű szórakozóhelyről, ami szerinte a drogok, a cigánybűnözés és a baloldali fiatalok fellegvára. Még a Marom nevű zsidó ifjúsági szervezet is név szerint kapott említést, pedig hát aztán róluk valószínűleg még az Auróra törzsközönségének jórésze sem hallott, nem hogy a teremben üldögélő identitárius fiatalok.

Egyébként a megjelent körülbelül 60 ember legalább harmada-fele eleve újságíró, vagy pont az Auróra környékén forgó aktivista fiatal volt, akik kezükben pogácsás zacskókkal kb. katasztrófaturistaként jöttek el szombat délután a Magyarok Házába, hogy belehallgassanak a konferenciába.

  László Balázs, az Identitesz elnöke és a tolmács

Mi csak az első három előadást hallgattuk végig. Griffin kezdett, utána beszélt, valamiért végig kiabálva László Balázs, az Identitesz elnöke, majd Incze Béla, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke.

A szónokok minden értelemben hozták a kötelező köröket, olyan magvas gondolatokkal, mint hogy

  • „kísérletet kívánunk tenni egy tartalmilag ősi igazság elterjesztésére”
  • „[a Soros által propagált] nyitottság, befogadókészség, sokszínűség - ezek a szavak lesznek Európa koporsójára vésve, ha a reakció erői  nem vesznek mérhetetlen bátorságot a sorok újrarendezésére és megerősítésére”
  • „a magyar társadalmat nem hagyjuk megfosztani saját védekező és éíptő erejétől, nem fogjuk hagyni, hogy lebontsák az immunrendszerünket, hangunkat felemeljük, szemünket a jelen világára irányítjuk, karunkat megerősítjük, lelkünket kiképezzük, és soraink folyamatos bővítésével felébresztjük az alvó öntudat lángját”

Ráadásul az egész gyakorlatot rettentő komikussá tette, hogy az előadók mellett mindig állt valaki, aki mondatonként próbálta angolra fordítani az elhangzottakat nem nagyon sikeresen. Néha tényleg úgy nézett ki, hogy a nemzeti szélsőjobboldali mozgalmak európai szintű összefogásának nagyon is valós akadálya, hogy senki nem hajlandó hozzá eléggé megtanulni angolul.

Zászlótartó fiú a Soros-ellenes konferencián

A suta angol, a kiabálás, az ősi igazságozás tényleg mosolyogtatóak, de azért az kiderült, hogy ezek az emberek nem gondolnak radikálisan más dolgot a világról, mint például Németh Szilárd, maximum sokkal idegesebbek nála. Amit például Griffin mondott a fehér-keresztény Magyarországról, és az iszlám térnyerése elől hozzánk menekülő nyugatiakról, az egy az egyben megfeleltethető Orbán Viktor tetszőleges beszédére, az évértékelőben említett liberalizmus elől hozzánk menekülő nyugatiakról vagy megőrizni kívánt etnikai homogenitásról.

(Fotók és videó: Botos Tamás)

;