Fiatalkorú veszélyeztetésének gyanúja is felmerült egy népszerű baranyai pappal szemben

bűnügy
2017 március 20., 11:41
comments 201

Hamvazószerdán, idén március 1-én kereste fel a pécsi megyéspüspököt egyházmegyéje egy fiatal, népszerű papja, hogy bevallja,

a papi hivatással össze nem egyeztethető, tiltott kapcsolatot folytatott,

amely a megyéspüspök, Dr. Udvary György közleménye szerint még

a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját

is felveti. A megye egyik legismertebb és legkedveltebb fiatal papja, akiért rajongtak a hívei, visszaadta a reverendáját, nem pap többé. Udvardy erről így fogalmazott:

"A hasonló esetekre vonatkozó egyházi szabályok az elmúlt években minden korábbinál szigorúbb eljárási rendet és büntetést határoznak meg, ami egyházi személyek esetében legsúlyosabb büntetésként a papi státuszból való elbocsátás lehetőségét is magában foglalja".

Igen, jól értik. A katolikus egyház abban az esetben, ha egy papja tiltott kapcsolatot létesít, amely felveti a fiatalkorú veszélyeztetésének alapos gyanúját is, akár ki is rúghatja az érintett papot. Így, feltételes módban.

Udvardy egyelőre nem kívánt részletekbe bocsátkozni, azt írta, hogy további tájékoztatást majd az ügy végleges lezárása után adhat. Az Udvardy leveléről beszámoló Szabad Pécs Facebook-oldal úgy tudja, hogy a tiltott kapcsolatot létesítő pap ügyét a rendőrség is vizsgálhatja. 

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.