Rekordáron vettek a magyar állam pénzéből egy szabadkai villát

gazdaság
2017 március 21., 11:32
comments 37

Önti a magyar kormány a támogatásokat a Vajdaságba, pontosabban a Vajdasági Magyar Szövetség körüli szervezetekhez. Volt a magyar gyerekeket alig foglalkoztató futballakadémiának adott pár milliárd és az az 50 milliárd is, amit a kormány a szerbiai partnerének számító Vajdasági Magyar Szövetségnek adott gazdasági programja megvalósítására, de úgy mintha a magyar államot nem is érdekelné, kik és mire osztják el ez a rengeteg pénzt. 

Pedig érdekes. Az 50 milliárdos keret szétosztását előkészítő Prosperitatiról például a Večernje Novosti című szerb lap azt írja, hogy abba a szabadkai villába költözik, ami tavaly szerb rekordot jelentő áron kelt el. Az Átlátszóban szemlézett cikk szerint miközben a szerbiai ingatlanpiacon tavaly 880 euró volt az átlagos négyzetméterár, és Szabadka nem tartozik az ország legmagasabb árfekvésű területei közé, a VMSZ által alapított Bíró Károly Alapítvány négyzetméterenként 3000 euróért vásárolta meg az ingatlant. Összesen 1,2 millió euróért vették meg az ingatlant, amit előző tulajdonosa, Branislav Lazović 2013-ban nyilvános árverésen vett 400 ezer euróért, és ráköltött még 100-200 ezer eurót a borospincével és Zsolnay-cserépkályhákkal is felszerelt épületre. Állítólag alkudott a házra a horvát konzulátus és a Swarowski is, de Lazović túl sokat kért.

A Večernje Novosti szerint az épületbe költözik a nemzetiségi önkormányzati feladatokat ellátó, a szerb és a magyar állam által közösen finanszírozott Magyar Nemzeti Tanács (MNT) és a Prosperitati Alapítvány költözik majd az épületbe. Utóbbi ezt cáfolta, mindenesetre a Vajdasági Magyar Szövetség már az új székházában tartotta meg évértékelő karácsonyi fogadását

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.