"A végén még az is előfordulhat, hogy szombaton már otthon érezzük magunkat"

A szombati Portugália elleni világbajnoki-selejtezőre készülő szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak számolt be az a magyar válogatott első edzésnapjáról, ami szerinte kiválóan sikerült. Bernd Storck elmondta, hogy jó érzés négy hónap után újra együtt dolgozni a csapattal. Igaz, nem könnyű ekkora szünet után egy hullámhosszra hozni a játékosokat, de szerinte ezért is jó, hogy a hetet már a szombati mérkőzés helyszínén töltik. Storck szerint azontúl, hogy beszélgethet a játékosokkal, az újoncok is beilleszkedhetnek, 

„és az sem utolsó szempont, hogy megismerkedhetünk az itteni atmoszférával, úgymond kicsit beleszagolunk a levegőbe. A magam részéről azt sem bánom, ha a labdarúgók találkoznak, szót váltanak a portugál emberekkel is, legalább megismerhetik az ő gondolkodásmódjukat. Úgy vélem, tanulhatunk ezekből a napokból. A végén még az is előfordulhat, hogy szombaton már otthon érezzük magunkat.”