Trump a Twitteren utasította az embereket, hogy nézzék a Fox News műsorát, amiben aztán lemondásra szólították fel Paul Ryant

külföld
2017 március 26., 08:33
comments 151

Pénteken eldőlt, hogy a Kongresszusban nem lesz meg a többség a Trump-féle egészségbiztosítási módosításhoz, amivel az Obamacare-t szerette volna átalakítani a kormányzat. A bukó nagy égés volt Donald Trumpnak, de a republikánus pártnak is, hiszen kitűnt, hogy egy ilyen komoly ügyben nem igazán tudnak egységesen fellépni.

A republikánus vezetők és Donald Trump most a színfalak mögött egymást hibáztatják a bukásért, persze Trump a javaslat visszavonása utáni sajtótájékoztatóján pénteken hivatalosan a demokratákra kente a felelősséget, és azt mondta, hogy Paul Ryan, a Képviselőház republikánus elnöke, akinek a Trumpcare-nek elnevezett módosító indítványhoz a képviselői szavazatokat kellett volna leszállítania, igenis sokat dolgozott a törvényért.

Ezek után szombaton délután Trump minden előzmény nélkül kiírta a Twitterre, hogy mindenki nézze a Fox News szombat esti hírműsorát, a Justice with Judge Jeanine-t.

link Forrás

Este pedig kiderült az is, miért írta ezt az elnök:

a műsorban lemondásra szólították fel Paul Ryant,

és arról volt szó, hogy a törvény elbukásáért nem okolható az elnök.

Hogy Trump órákkal korábban beharangozta a műsort, az nemcsak azért para, mert ezzel megmutatta, hogy nincs jóban a Képviselőház republikánus elnökével, hanem azért is, mert felveti a kérdést, hogy miért tudja Trump előre, hogy mi lesz a Fox News műsoraiban.

link Forrás

A Fox News műsorvezetője szerint nem beszélt előzetesen Trumppal a műsorról. (Huffington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.