Egy éve kiépítették a gerincvezetéket, még sincs szélessávú internet a Kaposvár környéki falvakban

2017 március 27., hétfő 20:16
85

Már egy éve, hogy kiépült a Kaposvár környéki falvakban a szélessávú internet gerincvezetéke, szolgáltatás még sincs rajta. A Sonline.hu-nak tavaly júniusban nyilatkozta azt a kivitelező Axberg Group Kft. térségi koordinátora, Szurok Zoltán, hogy

"a somogyi önkormányzatokat már mind bekötötték, a hálózat élő, de most az optikai jelet mérik, hogy mindenütt megfelelő-e."

Ekkor senki nem sejtette, hogy ilyen hosszan fogják mérni a jelet, mert internet azóta sincs. A lapnak a kilenc település közös önkormányzati hivatalát irányító polgármester, Villányi László is arról számolt be most, hogy 

"fizikálisan kiépült a rendszer, de a háttérszolgáltatások még nem működnek. Nagyon régóta várunk már erre, majdnem egy éve. Reméljük, hogy egyszer ideér."

Dolgozni addig is tudnak, mondta a polgármester, csak nem a kellő gyorsasággal. Villányi szerint

"a környéken sok a szolgáltató, de a megfelelő sávszélességet egyik sem tudja biztosítani, ami szükséges volna ahhoz, hogy egy hivatal működjön."

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt