Itt akkor vannak következmények, ha nem vagy senki: rosszul töltötte ki a vagyonnyilatkozatát, kirúgták, tönkrement az élete

jog
2017 március 28., 07:16
comments 127

A hvg.hu számolt be Varga Tibor egykori kecskeméti bíró ügyéről. A férfi karrierje azzal tört ketté, hogy 2013-ban kb. 6 millió forintnyi gyanúsnak talált különbözet volt a 3 évente kötelező vagyonnyilatkozatában, ugyanis állítása szerint túl sok mindent írt abba bele, például a család közös megtakarítása is szerepelt benne. A törvény a bírókkal szigorúbb, mint a politikusokkal: akkor vonhatóak felelősségre, ha nem készítik el, visszavonják a bevallásukat, vagy abban valamilyen adatot valótlanul adnak meg, illetve elhallgatnak részleteket.

Az Országos Bírói Tanácsa bizottsága végül arra jutott, hogy Varga Tibor a vagyongyarapodására nem tud „kellő magyarázatot” adni, így Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke kezdeményezte Áder Jánosnál a bírói jogviszonyának megszüntetését, és az államfő 2013 decemberében fel is mentette a tisztségéből. Varga ugyan munkajogi pert indított a Kecskeméti Törvényszék ellen, hogy visszavegyék, és fizessék ki a kirúgása óta elmaradt illetményét (több mint 20 millió forintot), de a Szolnoki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság idén januárban első fokon elutasította a keresetét, és ki kell fizetnie a közel 900 ezer forintos perköltséget is.

Horváth Bence, a 444 újságírója Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos polgármester csak helyben megtekinthető vagyonnyilatkozatából jegyzetel (Fotó: Botos Tamás)
photo_camera Horváth Bence, a 444 újságírója Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos polgármester csak helyben megtekinthető vagyonnyilatkozatából jegyzetel (Fotó: Botos Tamás)

Varga a lapnak elmondta, hogy mióta kirúgták, nem talált megfelelő munkát, megromlott az egészsége és a párkapcsolata, illetve Kecskeméten mindenki tud az ügyéről, alig állnak vele szóba, így nem csoda, hogy évekig hiába jelentkezett különféle munkákra. Ehhez képest:

  • Rogán Antal propagandaminiszter és volt belvárosi polgármester pár éve országgyűlési képviselőként lebukott, majd többször is átírta a vagyonnyilatkozatát, ráadásul annyit költ, amennyit a fizetéséből messze nem tudna kifizetni.
  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is kifelejtett egy budai teremgarázst, majd kérdésre kézzel átjavította a dokumentumot.
  • Lázár János „családi összefogással” vásárolt budai 120 m2-es luxuslakást a 10 éves fia nevére, így az nem szerepelt a bevallásában.
  • Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő kb. 1,5 milliárd forintnyi támogatást hagyott ki a vagyonnyilatkozatából.
  • Szijjártó Péter külügyminiszter is a szüleinek hála tudott több 100 m2-es házat venni Dunakesziben.

Egyik ügynek sem lett semmilyen következménye. (hvg.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.