Újra a régi a 444 mobilon

444
2017 március 31., 07:31

Mától újra a régi formában jelenik meg a 444 mobilokon. Lezártuk a két és fél hetes éles tesztet, és úgy döntöttünk, hogy visszaállunk.

A kísérlet lényege az volt, hogy egy külföldi partnercég szolgálta ki mobilos felületeinket a saját, sok szempontból nagyon korszerű, ám még – mint kiderült – nem egészen kiforrott technológiájával. Két dolgot reméltünk az együttműködéstől: egyrészt hogy sokkal gyorsabb lesz a 444 mobilon, másrészt, hogy az új struktúrában jobban használható lesz az oldal. Két és fél héttel ezelőtt vezettük be az új rendszert, ami tényleg lényegesen gyorsabb volt, viszont sajnos sokkal megbízhatatlanabb, mint a korábbi.

Több fontos hiba csak éles üzemben derülhetett ki. Az elmúlt napokban, hetekben a 444 sokszor nem töltött be a telefonokon, lefagyasztotta a böngészőket. A navigálás néha nehézkes volt, a postokból nem lehetett visszatalálni a címlapra. A cikkek megosztásával is sok volt a gond, előfordult, hogy nem lehetett mobilról a Facebookra küldeni egyes írásokat, vagy a poszt helyett a címlapot osztotta meg az új rendszer. Nagyon sok visszajelzés jött, volt olyan gubanc, amit sikerült hamar kijavítani, és volt, amit nem.

Az eddigi tapasztalatok alapján ma nem tűnik reálisnak, hogy a partnerek belátható időn belül javítani tudják az összes súlyos hibát, ezért döntöttünk úgy, hogy visszaállunk a „régi”, két és fél héttel ezelőtti mobilos megjelenésre. Ez sajnos valamivel lassabb, de megbízhatóan működik. Sőt, a sebességén is sikerült egy kicsit javítani, és a jövőben is erre törekszünk. 

Köszönjük a visszajelzéseket, és azt, hogy az átmeneti hibák, kellemetlenségek ellenére is kitartottak mellettünk, és továbbra is várjuk az észrevételeket, ölteteket a szerk@444.hu emailre.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.