A konzulense szerint nem baj, hogy Matolcsynak nincs Phd-je, mert ő "önmaga több, mint egy Phd"

oktatás
2017 április 1., 17:03
comments 176

Pénteken a 24.hu szállította a hírt, miszerint Matolcsy György már nem folytatja doktori tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahova még 2014-ben jelentkezett. Pedig előzetesen jóknak látszottak az esélyek, mivel a kutatási téma maga volt az unorthodox gazdaságpolitika, míg konzulense az a Lentner Csaba lett, aki mellette kuratóriumi tag a jegybank alapítványánál is.

A cikk szerint az volt a probléma, hogy Matolcsynak nem lett meg időben a Phd-hez elengedhetetlen második nyelvvizsga. A jegybank később kiadott közleményt az ügyben, és azt írták, Matolcsy "jegybankelnöki elfoglaltságai miatt későbbi időpontban folytatja doktori tanulmányait".

Az ATV péntek esti műsorában Lentner Csaba volt a vendég, aki láthatóan nagyon nem akart beszélni az ügyről, folyamatosan arról győzködte a riportert, ideje továbbugrani a GDP alakulásának témájára. 

"Magánember, egyetemi tanárként, közgazdász-professzorként annyit azért fontosnak gondolt elmondani, hogy a tudományos és szakmai tevékenysége Matolcsy Györgynek, több mint egy Phd-fokozat, Matolcsy több mint egy Phd tudományos fokozat"

- mondta Lentner, aki szerint mindenesetre a jegybankelnök szakmai és publikációs tevékenysége megüti a Phd-val szemben támasztott elvárásokat, Matolcsy továbbra is magas szintű tudományos és szakmai munkát végez, mert 

az MNB vezetése a konzulens szerint önmagában tudományos munka. 

A témavezető szerint egyébként is karaktergyilkosság zajlik, és "egyesek Bokros Lajos Panamában szerzett diplomájával akarják egy szintre hozni Matolcsy tanulmányait". (ATV)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt