Melegeket végeznek ki és tüntetnek el a csecsen hatóságok

külföld
2017 április 02., 05:28
comments 197

Tucatjával tüntetik el a melegeket Csecsenföld utcáiról a helyi hatóságok, erősítette meg az ellenzéki orosz napilap, a Novaja Gazeta az orosz jogvédő körökben napok óta terjedő pletykákat. A lap értesülései szerint a rendfenntartók "nem tradicionális szexuális orientációjuk miatt" kezdték begyűjteni a 16-65 év közti férfiakat, köztük két televíziós riportert is.

Az elhurcoltak közül legalább hármat holtan találtak, a jelek szerint őket ki is végezték. Gyanítható, hogy az eltűntetettek között lehetnek még halálos áldozatok.

A lap értesülései szerint, amit saját forrásai alapján egy helyi elemző is megerősített, mostanáig több mint száz meleg férfit hurcoltak el.

Bár a Novaja Gazetta értesüléseit közvetve az orosz hatóságok is megerősítették azzal, hogy az egész akciót a helyi, csecsen hatóságokra fogták, Ramzan Kadirov csecsen elnök szóvivője tagadta azt. Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva "totális hazugságnak és félretájékoztatásnak" nevezte a cikket, mondván "nem lehet letartóztatni és elnyomni olyanokat, akik nem is léteznek a köztársaságban".

"Ha ilyen emberek léteznének Csecsenföldön, a hatóságoknak nem kéne aggódni miattuk, mert saját családjuk küldené oda őket, ahonnan soha se tudnának visszatérni" - mondta Alvi Karimov szóvivő.

A csecsen hatóságok azután kezdték elrabolni a melegeket, hogy a GayRussia.ru meleg jogvédő szervezet több észak-kaukázusi városban is melegfelvonulást jelentett be. A jogvédők célja csupán az volt, hogy begyűjtsék az elkerülhetetlen elutasító határozatokat, melyek alapján pert kezdeményezhettek volna a melegek megkülönböztetése miatt az Emberi Jogok Európai Bíróságán. Csecsenföldön amúgy nem is kértek ilyen engedélyt, csak a szomszédos Kabar-Balkírföldön, ahol azt annak rendje és módja szerint el is utasították. (Via New York Times)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.