Navracsics Tibor lábujjhegyen, suttogva, de kiállt a CEU mellett

Még kedden, a CEU elleni törvénytervezet benyújtása előtt adott interjút az Eurológusnak Navracsics Tibor, az EU oktatásért felelős biztosa. Akkor még nem tudták kérdezni a témában, így Navracsics végül csak vasárnap délelőtt, írásban reagált az erre vonatkozó, utólagos kérdésre.

"A Közép-európai Egyetem egyike a legfontosabb felsőoktatási intézményeknek nemcsak Magyarországon, de az egész európai felsőoktatási térségben. Ezért tartom fontosnak, hogy az esetleges szabálytalanságok korrekciója után zavartalanul folytathassa működését Budapesten" - írta.

Vagyis válaszában azért hagyott egy csipetnyi teret a magyar kormánynak is, aminek egykoron miniszterelnök-helyettese is volt, megengedve, hogy esetleg lehettek szabálytalanságok a CEU működésében. De végső soron állást foglalt amellett, hogy a CEU Budapesten maradjon, és zavartalanul működhessen.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.