Óbuda jobb- és baloldali ellenzéke együtt kéri a mobilgátdöntés elhalasztását

belföld
2017 április 04., 05:50

A Jobbik, az LMP, az Együtt, az MSZP és a Párbeszéd óbudai helyi képviselői közös nyílt levélben kérik Tarlós István főpolgármestert, hogy a főváros közgyűlése szerdán még ne döntsön arról, hol épüljön mobilgát a Római parton. A szerdai napirenden ugyanis szerepel a téma.

Az ellenzékiek azt szeretnék, ha Tarlósék megvárnák, hogyan dönt a kerületi választási bizottság arról a helyi népszavazási kérdésről, amit ők nyújtottak be idén március közepén. A kérdés maga a következő lenne:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat képviselő-testülete oly módon alkossa meg a kerület településképi rendeletét és építési szabályozását, hogy a Csillaghegyi-öblözet védelme kapcsán a Duna főmedre mentén csak a Nánási út és a Királyok útja nyomvonala mentén legyen építhető elsőrendű árvízvédelmi védmű?"

A Tarlós István által megmagyarázhatatlan módon támogatott gátverzió közvetlenül a Duna-partra helyezné a mobilgátat, hogy az ehhez szükséges brutális partrendezés örökre megszüntesse a Római partot az eddig ismert formájában, a természetes kavicsos plázzsal együtt, és 1400 fa kivágásával járna. A lépés ugyanakkor hatalmas bizniszt jelenthet a hullámtérbe jellemzően illegálisan építkező ingatlanspekulánsoknak, de kizárólag nekik, a mobilgát építőin kívül természetesen.

A helyi civilek azt szeretnék, ha a mobilgát egy utcasorral beljebb, a Nánási út vonalában húzódna.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.