Az 1,45 millió eurós pályázatot elnyerő MTA Lendület-es kutatónak naponta át kell gondolnia, milyen racionális, erkölcsi és praktikus indoka van, hogy Budapesten maradjon

TUDOMÁNY
2017 április 5., 5:19
comments 315

A tudományos élet számos szereplője beszélt arról az elmúlt hét során, hogy ha a kormány tényleg ellehetetleníti a CEU működését, annak nem csak az egyetem diákjai és oktatói, de az egész magyar tudományosság lehet a vesztese. 

Ha meg akarjuk érteni, mit jelent ez a veszteség a gyakorlatban, érdemes elolvasni Szöllősi Gergely Jánosnak, az MTA-ELTE Lendület Evolúciós Genomika Kutatócsoport vezetőjének szerkesztőségünknek címzett levelét. (A 2009-ben indult Lendület a legtehetségesebb magyar tudósok itthon tartását vagy visszahívását célzó MTA-program.)

2016 novemberében derült ki, hogy Szöllősi 1,45 millió eurós támogatást nyert az uniós ERC Starting Grant pályázatán olyan módszerek kifejlesztése, amelyek révén első ízben válik lehetővé az élet fájának génszintű adatok alapján felállított, datált rekonstrukciója. Az 1,45 millió euró egy ötéves projekt költségvetését takarja, amiben benne van az is, hogy világszínvonalú kutatókat hívhatna erre az időszakra Budapestre dolgozni. 

Így szól a levele: 

„Tavaly sikerült meggyőznöm az Európai Kutatási Tanácsot (ERC), hogy adjon közel másfél milló eurót (egész pontosan írtam egy 30 oldalas kutatási tervet és kb. 1000 európai tudósból kiválasztottak 100-at, közöttük engem, az én esetemben 9 független szakértő véleménye és egy brüsszeli interjú alapján).

A pénzt arra kaptam, hogy összerakjak egy tudós csapatot, akikkel öt év alatt új módszereket fejlesztünk ki, amik teljes genomszekvenciák alapján képesek az eddiginél pontosabban meghatározni az evolúciós régmúlt tíz és száz milló évvel ezelőtti eseményeinek korát. A pályázatot a müncheni LMU egyetemmel adtam be, de az ERC szábályai adta lehetőséggel élve, részben személyes, részben a Magyar Tudományos Akadémiától itthon kapott lehetőségek és nem utolsósorban az itthoni szakmai környezet miatt a pályázatot hazahoztam.

A pályázat július elsején indul, akkor kell elkezdenem felvenni embereket, a terv az, hogy közel nyugat-európai fizetést kínálva egy nemzetközileg elismert csapatot hozzak Budapestre. Idén eddig három konferencián voltam, Texasban, Új-Zélandon és most épp Bécsben. Mind a három konferencián lehetőségem volt előadást tartanom, ahol a terveimet reklámoztam. A három konferenciavacsora közül kettőt kizárólag azzal töltöttem, hogy árnyaljam a politikai helyzetet Magyarországon.

Valójában már régen van egy jól begyakorolt, kellően rövid, de plasztikus monológom arról, hogy a Fidesz és Orbán Viktor, hogyan alakult egy karizmatikus liberalis-radikalis partból egy cinikus popularista-jobboldali párttá. Benne van, hogy ez nem kis részben az MSZMP utódpárt megtűrése, majd ismételt hatalomra kerülése, ill. az SZDSZ koalíciós buzgósága miatt történt. Hangsúlyozom, hogy a szélsőséges dolgaikat leginkább azért mondják, hogy az aktuális magyar Front Nationale-t semlegesitsék, és ha magához tér a magyar baloldal, le lesznek váltva.

A keserédes idillt, hogy ezt a dumát évről-évre előadjam világszerte, két dolog rontotta el. Nem az, hogy már nem tudom meghallgatni, viccből sem a péntek reggeli miniszterelnöki interjúkat, sem a Kossuth Rádió hír- és magazinműsorait, amiket amíg Franciaországban laktunk, leginkább honvággyal követtem. Még nem is az, hogy bár legjobb tudomásom szerint a harmadik Magyar Köztársaságban élünk, a "köztársaság" nem szerepel az államformánkban, a 4-es metró a II. János Pápa téren áll meg és a Széchényi könyvtárat várhatóan kirakják a Várból, hogy legyen hely a kormányzatnak.

Az rontotta el, hogy tavaly év végén feladtam - első - álláshirdetésemet. Az rontotta el, hogy februárban Texasban, és tegnap este Bécsben a konferencia vacsoráján egyértelművé vált, hogy az általam pontos és árnyalt képnek gondolt leírás mára már külföldi kollégáim szemében egy születőben lévő diktatúra mentegetőjévé tesz. Praktikusabb szempontból egyértelművé vált az az óriás hátrány, amivel meg kell küzdenem, amikor nemzetközi kutatókat Budapestre akarok hozni mindaközben, hogy a kormányom a CEU betiltásán dolgozik.

Az ERC szabályai lehetővé teszik, hogy a kutatást az EU-n belül bármikor áthelyezem. Mától minden nap sorba kell vennem, hogy milyen racionálisan, erkölcsileg és praktikusan megalapozott indokokat tudok felsorakoztatni, hogy ezt miért ne kérvényezzem.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt