Rakétacsapással válaszolt az USA Aszad vegyi támadására

Magyar idő szerint péntek hajnali 2:40 perckor az amerikai haditengerészet 59 Tomahawk rakétát lőtt ki a USS Porter és a USS Ross rombolókról a szíriai Sarjat légitámaszpontra. A támadással a reptéren tárolt repülőket, tárolóbunkereket, lőszerraktárakat és légvédelmi rendszereket pusztították el. A Pentagon közleménye szerint az akció célja az elrettentés volt, hogy Bassár el-Aszad rezsimje ne vessen be többé vegyi fegyvereket saját lakossága ellen.

Egy Tomahawk-rakéta indítása az amerikai haditengerészet USS Ross rombolójáról a szíriai Sarjat légitámaszpont ellen. AFP PHOTO / US NAVY / Robert S. PRICE

A támadás jellegéből fakadóan ugyanakkor olybá tűnik, hogy azzal további csapásokat készíthetnek elő. Az amerikai háborús stratégia részeként első hullámban a légifölény megteremtése a cél, a támadás pedig minden jel szerint ezt célozta a harci repülők és légvédelmi rendszerek megsemmisítésével.

Ahogy az is árulkodó, hogy a támadást Donald Trump maga jelentette be a tévében. Ő azzal indokolta a légitámaszpont támadását, hogy onnan indították a vegyi támadást, amelyben legalább 70-en vesztették életüket, köztük sok gyerek is, és amely után a rezsimhez hű erők még a sérülteket ellátó kórházakat is bombázták.

Trump floridai golfbirtokáról, Mar-a-Lagóból sugárzott beszédében "minden civilizált nemzetet" felszólított, hogy segítsen véget vetni a szíriai konfliktusnak. Üzenetében Aszadot "diktátornak" nevezte, aki "szörnyűséges vegyi támadást indított ártatlan civilek ellen".

"Reménykedünk, hogy amíg Amerika kiáll az igazságért, a béke és az egyetértés diadalmaskodhat" - mondta.

Az elnöki beszéd után a Fehér Ház egyik szóvivője is arról beszélt, hogy hírszerzésük megbízható értesülései szerint a Sarjat légitámaszpontról indították a vegyi támadást, és már abban is elég biztosak, hogy Aszad reszime szarin gázt vetett be polgárai ellen.

A szír állami tévé mindeközben amerikai agresszióról beszélt, de magáról a támadásról csak annyit mondtak, hogy "több rakétatalálat" érte a bázist. (Via BBC)