A CÖF túl enyhének találja a Fidesz civilellenes törvényét

Nagyon erős közleményt tett közzé Csizmadia László, a Békemenetet is szervező Civil Összefogás Fórum elnöke. 

Ebben azt írja, hogy nem elégedettek a Gulyás Gergely vezetésével putyini mintára összerakott civil törvény tervezett módosításával, mivel szerintük ennél keményebben kéne fellépni.

Csizmadia bejegyzése szerint a civil szervezeteknek ugyanis gazdálkodásuk átláthatóságát garantálniuk kell. Apró szépséghiba, hogy a Fidesz által most megtámadni tervezett civil szervezetek eddig is elérhetővé tették gazdálkodásuk minden részletét honlapjukon.

Csizmadia azzal folytatja, hogy a külföldről érkező támogatások eleve megkérdőjelezik az önkéntesen végzett civil munka jelenlétét az NGO-kban, hiszen ezen szervezetek vezetőit a kapott adományokból fizetik. 

Majd jön a lényeg:

„Túlságosan enyhének tartjuk az ötpárti egyeztetésen megvitatott és az ellenzék által elutasított civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetet. Erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású NGO-k cselekvéseit ellenőrizni lehessen. Javasoljuk, hogy a legitim kormány folyamatos támadását, megpuccsolását ne lehessen idegen pénzekből finanszírozni. 

Példaként jelezzük, hogy nem engedhető meg az iskolai diák önkormányzatok mellett árnyék önkormányzatok létrehozása és finanszírozása. Tiltani kell az álsegély szervezetek és embercsempészek szövetkezését a zöldhatáron áttörő illegális migránsok felé irányuló segítségnyújtást. Fentiek példák arra, hogy hogyan lehet lázításra, felforgatásra, ellenzéki célokra specializált szervezeteket létrehozni, illetőleg életben tartani, miközben Magyarország szuverenitása sérülhet. Idetartozónak tekintjük a párt ideológiák szerinti csoportosulások, médiák hazugságok útján történő befolyásolását, esetlegesen a pénzen vett brüsszeli lobbisták közreműködésével.”

Majd a Fideszhez ezer szállal kötődő CÖF büszkén felsorolja, hogy 2009-es alapítása óta még egyetlen vasat sem fogadtak el külföldről, alapításukhoz külföldi személy nem járult hozzá, csak magyar adományozóik vannak és így tovább. 

A legvégén pedig az következik, hogy

„Szárazon tartva a puskaport, ha külföldről támadás éri szuverenitásunkat, identitásunkat, a békemenet szervezőjeként aktivizáljuk szimpatizásainkat. A magyar emberek sorskérdéseinek megoldását a zsidó-keresztény civilizáció értékeinek szem előtt tartásával képzeljük el.”

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.