Az ELTE kancellárja figyelmeztette azokat, akik az utóbbi napokban a CEU-törvényről szerveztek programokat az egyetemre

politika
2017 április 11., 13:30
comments 303

Az ELTE honlapján jelent meg a közlemény, amit az egyetem kancellárja, Scheuer Gyula fogalmazott meg. 

Scheuer levelében arra figyelmeztet minden egyetemi polgárt, hogy az ELTE szabályzatában rögzített módon járjanak el akkor, amikor tanórán kívüli eseményt, közösségi programot, rendezvényt akarnak tartani. 

Bár a kancellár konkrétan nem írja, de figyelmeztetését nyilván az válthatta ki, hogy az elmúlt napokban az ELTE több karán is fórumokat tartottak diákok részvételével, melyeken a CEU-törvényről volt szó. Zajlott ilyen esemény a TÁTK-n, a BTK-n és az ÁJK-n is, nem világos elsőre, hogy melyik program nem fért már össze az egyetem szabályaival. 

Fotó: ELTE.hu
photo_camera Fotó: ELTE.hu

A kancellár úgy fogalmaz, hogy „az egyetemi működési rendbe nem fér bele, hogy előzetes bejelentés nélkül, ellenőrizetlenül és tisztázatlan felelősségi viszonyok mellett helyiségeinkben bárki rendezvényt szervezzen”. 

Scheuer ezután közli, hogy a jövőben nem áll módjában olyan rendezvény megtartását engedélyezni, amelynek szervezési és felelősségi rendje nem tisztázott, vagy amihez nem is kértek engedélyt. 

Scheuer is egyike azoknak a kancellároknak, akiket a fideszes kormány nevezett ki az egyetemek élére, hivatalosan azért, hogy kézben tartsák az egyetemek gazdálkodását, valójában pedig hogy kormánypárti kontroll alatt lehessen tartani az egyetem vezetőségét. 

A kancellár pályázatáról korábban még a vs.hu közölt cikket, ebből lehet tudni, hogy a közgazdász Scheuer eredetileg az általános vezetési koncepciót tartalmazó pályázatában saját ambíciói között a Testnevelési Egyetemet és az Óbudai Egyetemet jelölte meg, mégis a legnagyobb magyar egyetem élén találta végül magát. 

Scheuer elég erős referenciákkal érkezett a pályázatra, a cikk szerint korábbi munkáltatói ajánlásként két fideszes polgármester, Ughy Attila és Németh Szilárd véleményét csatolta, ugyanis mindkét politikus önkormányzatánál korábban tanácsadóként dolgozott.  

Németh Szilárd például azt írta, hogy Scheuer 2010 és 2014 között 

„szakmailag és emberileg is minden előzetes várakozásnál nagyobb segítséget nyújtott az önkormányzat számára”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.