Erőszakkal szállítottak le egy idős párt egy amerikai gépről, mert kellett a hely a légitársaság alkalmazottainak

külföld
2017 április 11., 03:23
comments 123

Országos felháborodást keltett az Egyesült Államokban, hogy a United Airlines egyik járatáról Chicagóban erőszakkal leszállítottak egy utast és a feleségét, mert kellett az ülőhely a légitársaság alkalmazottainak.

link Forrás

A United több jegyet adott el erre a járatra, mint ahány utas beszállására számított, és így nem maradt ülőhely azoknak az alkalmazottaknak, akiket a légitársaság ezen a gépen akart utaztatni. Ilyen esetekben megkérdezik az utasokat, hogy melyikük volna hajlandó leszállni a gépről, és elutazni egy későbbivel. A United Chicagóból Kentuckyba tartó járatán ezúttal nem jelentkezett senki, ezért

a biztonsági őrök kiválasztottak egy ázsiai származású, amerikai állampolgárságú idősebb férfit és a feleségét, és felszólították őket, hogy szálljanak le.

A férfi azonban nem volt hajlandó leszállni, azt mondta, orvos, és sietnie kell a betegeihez. Ekkor a biztonságiak megragadták, a fejét az ülése fejtámaszának ütötték, majd leszorították a folyosó padlójára, és a hátán húzva vitték ki a repülőgépből.

link Forrás

A repülőgép utasait sokkolta az eljárás, egyikük filmre vette a jelenetet a mobiltelefonjával, és a rendőri erőszakot mutató képek elárasztották az internetet és az amerikai országos tévék híreit. A légitársaság bocsánatot kért, de hozzátette, hogy mivel az utas nem volt hajlandó leszállni, annak ellenére sem, hogy felajánlottak neki egy másik járatot vagy egy utalványt, így kénytelenek voltak leszállítani. A légiforgalmi hatóság azonban hétfőn közölte, hogy a biztonsági emberek nem az előírásoknak megfelelően jártak el, ezért vizsgálatot indítottak ellenük, és ennek idejére felmentették őket a munkavégzés alól.

Az Egyesült Államokban gyakori - és nem törvényellenes -, hogy több repülőjegyet adnak el, mint ahány utas felfér egy gépre, arra számítva, hogy néhányan úgysem érnek oda időben, vagy meggondolják magukat. A megjelenő, de hoppon maradt utast a légitársaság vagy felkéri, hogy önként mondjon le az utazásról, vagy másik járatot, illetve jegyre költhető utalványt kínál fel neki. Egyedül tavaly a 12 legnagyobb amerikai légitársaságnál 434 ezer utas volt kénytelen ilyen okok miatt önként lemondani az utazásról. A leggyakrabban a Delta Airlines él ezzel a módszerrel: tavaly a Deltánál 130 ezer utas önként mondott le az utazásról. Ha azonban valaki mégsem akar visszalépni az utazástól, a légitársaságnak jogában áll - az érvényes jegy ellenére is - megtagadni tőle a beszállást, vagy ha már a gépen van, akkor erőszakkal is leszállíttathatja őt.

link Forrás

A kompenzációt annak arányában fizetik, hogy milyen sokat késik az utas az eredetileg tervezett időponthoz képest. Ha viszont a légitársaság egy órán belül egy másik járattal elviszi őt a célállomásra, akkor nem jár kártérítés. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.