Fiatalok, jókedvűek és nagyon-nagyon dühösek

“Legyen vége, dühös akarok lenni” 

- morogta mögöttem egy fiatal srác a Hősök terén formált szív bal kamrája mellett, és körülöttünk sokan bólogattak közben. Kicsit hasonló volt a hangulata a szerdai Hősök Vétója tüntetésnek, mint volt a vasárnapi CEU-melletti kiállásnak: a demonstráció formális része túl lassúnak, sokak számára vontatottnak hatott. A többség ugyan értette, hogy fontos a szolidaritás és az összetartás, mégis szívesebben hallgattak volna harcias gázszerelőzést és politikai szónoklatokat a civil szféra napi problémái helyett. 

Vasárnap ugyanez volt: egyetlen telitorkos Orbán takarodj nagyobb hatást váltott volna ki annál, mint hogy a Greenpeace felsorolja, épp milyen egyetemes célokért küzd - de hát ez egy ilyen műfaj, a civilek dolga a saját szférájuk védelme, politikus beszédet mondjanak a politikusok. Végeredményben nem volt ennek nagy jelentősége: az elmúlt héten eljutott odáig a kormány elleni tiltakozáshullám, hogy a tömeg jelentős része magáért, egymásért vonult utcára;

több ezer fiatal alig várta, hogy újra együtt lehessen és útra kelhessen. 

Ebből a szempontból kifejezetten szerencsés választás volt a Hősök tere, nem csak mert a kemény mag tombolhatott egy gyorsat a Lendvay utcai Fidesz-székház előtt felhúzott rendőrsorfallal szemben, hanem mert végre lehetett vonulni egy embereset - végig az Andrássyn, az Oktogonon át a Nyugati felé és tovább. Nem csak a huszonévesek, de évek óta edzett tüntetésturisták emlékei közül hiányzott az élmény, amikor a

lezárt körúton közösen üvöltik teli torokból, hogy "RUSZKIK HAZA" és "MOCSKOS FIDESZ", 

a több ezer torokból feltörő hangorkán pedig visszapattan a házfalakról. Néhány százan, ahogy azt előre meghirdették, már este 7 tájban letanyáztak az Oktogonon, és nem is tágítottak onnan egészen hajnalig, több ezren viszont "ÉBRESZTŐ, ÉBRESZTŐ" rigmusok között a Bajcsy felé vették az irányt. Ahogy a telefonokra megjöttek az értesítések, hogy az Oktogon megadta magát, a Hősökön állóháborúzó maradék néhány száz fős csoport is a belváros felé vette az irányt. 

Nem volt kitalálva, mi merre: önjelölt tinédzser-szpíkerek megafonba üvöltve vezényelték a tömeget, egy nagyobb boly a Deák felé indult, miközben az Alkotmány utcán folyamatos volt a szivárgás a Parlament elé. A Kossuth téren alig másfél óra alatt többezres diáktömeg gyűlt össze, SZERVUSZTOK SZERVUSZTOK-kal üdvözölve az újabb és újabb százas csapatokat, és eufórikus hangulatban skandálni kezdték a lassan megszokottá váló slágereket, úgy is mint 

  • ki nem ugrál gázszerelő, hej hej,
  • MOCSKOS FIDESZ,
  • ELEGÜNK VAN, ELEGÜNK VAN,
  • DEMOKRÁCIÁT,
  • SZABAD ORSZÁG, SZABAD EGYETEM,
  • REPÜLŐVEL JÖTTÜNK,
  • ÉJJEL-NAPPAL HAZUDTOK,
  • KELL A CEU, KELL A TASZ, ORBÁN VIKTOR HÜLYE FASZ,
  • és természetesen BAJSZOS SZAR, BAJSZOS SZAR.

Az eggyel ezelőtti tüntetés slágerlistájához képest újdonságként felkerült a listára ismeretlen szerző János bácsi című dala is. (Szövege: János bácsi, János bácsi keljen fel keljen fel, bazdmeg magad János, bazdmeg magad János, bim bam bum, bim bam bum.) 

Megszeppenve figyeltem, amint több tucat gimnazista kinézetű fiatal lány ugrálva és csápolva szidta körülöttem Bayer Zsoltot; őszintén szólva az se jutott volna eszembe, hogy tudják, egyáltalán ki az. A tömeg úgy 90 százalékban jóarcú fiatalokból állt, egyetlen huligánforma fickót sem lehetett látni, és volt ugyan feszültség, előkerültek a rohamsisakok is, mégsem merült fel, hogy komoly balhé legyen. 

A maradék 10 százalék a régi motoros Fidesz-ellenállók közül verbuválódott, és kis túlzással tátott szájjal figyelték az új generációt. Repült ugyan 1-2 sörös doboz, de válaszul mindig egyből felcsendült a sorok közül, hogy ne bántsd a rendőrt, többször szólt az “ÁLLJATOK ÁT, ÁLLJATOK ÁT!”, “MAGYAR RENDŐR VELÜNK VAN!” és az “ÉRTETEK IS TÜNTETÜNK!” is.

Egyszerre volt jelen ordító düh és az egymásra találó fiatalok jókedve és boldogsága.

A kritikusan gondolkodó diákoknak egyszerűen elegük lett abból, hogy hülyének nézik és folyamatosan át akarják őket verni őket. A CEU-ügyben és a civiltörvénnyel kapcsolatban elhangzott bornírt hazugságokkal pedig végképp betelt a pohár - ennek szólt az állandó sorosbérencezés, repülőveljöttünközés. Ennek is köszönhető, hogy kifejezetten szellemes plakátok és spontán rigmusok és szállóigék születtek.

A tömeg másik fele a Deákon keresztül a Váci utcán kígyózva kanyarodott vissza a Szabadság tér irányába, hogy csatlakozzon a Kossuth téri bulihoz, ami úgy este 10 tájékára legalább 5-6 ezer fősre duzzadt. Közben a körúton folyamatos volt az ingázás az üldögélős, ekkor még inkább Occupy-hangulatú, és a kemény mag ugrálós parlamenti bulija között. A dugóban állók közül többen integettek a vonulóknak, abszolút

az volt a fiatalok érzése, hogy övék a város  

és ez szerda estére, egy estére tényleg így volt. Néhány taxis viselte nehezen az akadályokat, és füstölgött a volán mögött, de közben kedélyes idős nénik integettek az ablakokból, sokan csatlakoztak a "GYERTEK VELÜNK GYERTEK VELÜNK" rigmusokra, aszfaltgraffitik készültek egymás után; random összeverődött fiatal csoportok lejtettek táncot a járdaszigeten a bajszos szar ritmusára.

Egyszerűen nem lehetett azt hazudni, hogy megint “egy agresszív csürhe tombol a Kossuth téren”, a szervezetlenség, az irányítatlanság ráadásul adott egy nagyon kalandos atmoszférát az egész estének: emberek tippelgettek és a neten követték, mi zajlik épp a belváros másik felében, hol épp a legnagyobb a buli. Két széljobbos figura ugyan “2006, 2006” és “Vér nélkül nincs forradalom” rigmusokkal, lökdösődve megpróbálta megzavarni a jó hangulatot, de esélyük sem volt, kivetette őket magukból a tömeg.

A Kossuth téri állóháború végül 11 után valamivel elvesztette erejét és hangos Oktogon kiáltások mellett a kitartó 2-3 ezer ember ismét az Andrássy felé indult, ahol hajnalig zajló party vette kezdetét. Itt már ritkásabbak voltak a rigmusok, inkább a térfoglalás szokásos mintái kerültek elő: körben üldögélő, éneklő, söröző és zenélő fiatalok érezték jól magukat, a nagyobb kántálások elmaradtak. Delíriumos hangulat támadt, amikor egy kis csoport kitűzte az uniós zászlót.  A kemény mag - néhány száz ember - végül technopartyval vezette le a megmaradt energiákat, de olyannal, amihez hasonlót Budapest még nem látott. 

Szombaton újabb civilpárti tüntetés szerveződik a Szabadság térre, és szerdára a Momentum Mozgalom is megérezte, hogy ezt a hangulatot talán érdemes lehet meglovagolni - ők május 1-re jelentettek be demonstrációt. Kérdés persze, vezet-e bárhova ez az elégedetlenség, vagy kifullad-e úgy ez a sorozat, mint a 2012-es diáktüntetések. Egyelőre nehéz megmondani, eszkalálódik-e valamilyen formában a felháborodás, duzzad-e még tovább, esetleg sikerült a felgyülemlett feszültséget valamilyen politikai formációnak becsatornázni, de annyi már most biztos, hogy ezt a közösségi élményt ezektől a fiataloktól már nem veszi el senki.