20 éven át volt Fidesz-szavazó a MOB-tag mesteredző, aki szerint ma a párt a sötét kommunista időket idézi

2017 április 17., 17:38
comments 496

A Facebook-oldalán tett közzé Orbán Viktornak címzett nyílt levelet Kovács Tamás mesteredző, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja. 

Kovács, aki kétszeres olimpiai bronzérmes, világbajnok kardvívó, volt szövetségi kapitány és MOB sportigazgató is, arról ír, hogy megkapta a Miniszterelnöki Kabinetiroda hatpontos kérdőívét, elolvasta, és úgy döntött, hogy nem küldi vissza. Mert értelmezhetetlen, általános kérdéseket feszeget és helyette fogalmazza meg a válaszokat. 

Mint írja, 1994 óta mindig a Fideszre szavazott, mint nemzeti érzelmű polgár, de a 2014-es választások után történt valami: 

„megváltozott a Fidesz politikája, morálja, becsülete, és tovább fokozta az amúgy is megosztott magyar társadalom kettészakadását. Elfelejtette a Fidesz,mint kereszténydemokrata párt Isten intelmeit tízparancsolatában , hogy: ne lopj, ne hazudj és mások becsületében kárt ne tégy, valamint mások tulajdonát ne kívánd!!!”

Kovács ezután arról ír, hogy a kommunista rendszer uszításai jutnak eszébe, amikor csak azt hallja vagy látja a tévében, sajtóban, plakátokon, hogy EU, Brüsszel, Gyurcsány, multik, migránsok, Simicska, Soros,MSZP, MSZMP, Jobbik.

„Mindenki ellenünk van, ezek mind hibásak a kialakult helyzetért, ezzel megosztva a társadalmat, embereket, családokat, barátokat egymás ellen fordítanak, elbutítva az embereket, ellenvéleményt nem tűrő hangon, egymásnak ugrasztva, gyűlöletet szítva….hová vezet ez?? …mi lesz ennek a vége??...csak egy vélemény lehet ebben az országban…??? ..a Fidesz véleménye…???...még van kb. 2,0 millió rajongója a Fidesznek és a többi 6,0 millió az nem ember, az nem magyar állampolgár???”

Kovács szerint pedig aki nincs a Fidesz ellen, az nem ellenség, nagy részük nem is baloldali, hanem kiábrádnult, elszegényedett alsó és középosztályba tartozó magyarok. A mesteredző szerint véget kell vetni annak a szlogennek,hogy „aki nincs velünk, az ellenünk van”, mert ez zsákutcába vezeti a nemzetet!!!

„Kedves Viktor! Ez már nem mehet így tovább ….akkor vagyok csak jó keresztény,ha rátok szavazok, az a jó rádió, tévé, sajtó, amit ti működtettek, csak a CÖF tüntetése a jó, csak központi irányítású iskolák színvonalasak, minden területen, sajnos még a sportban is központi jóváhagyás van minden vezetői poszton…mi ez ha nem a sötét kommunista időket idézi???” 

Kovács azzal folytatja, hogy 2010 után a Fidesz sok szép infrastrukturális beruházást csinált, de az utolsó két év korrupciós hulláma, az ország megosztása, a diktatórikus vezetés, nagyon lerontotta a hétéves teljesítményüket. 

Majd azzal fejezi be, hogy új kezdet kell, friss, fiatal erőkkel, mert ez az egypártrendszer elfáradt, 1990-ben ez már egyszer megbukott. Mint írja, ő mindig nemzeti érzelmű polgár marad, de üzeni a Fidesznek, hogy ne éljenek vissza a túlerejükkel, mert a nemzet jövőjéről van szó. (via 24.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.