Lázár János szerint nem lesz választási költségvetés

gazdaság
2017 április 18., 02:24
comments 211

Bár jövőre parlamenti választások lesznek Magyarországon, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítja, hogy a jövő évi nem választási költségvetés lesz. Mindezt arra alapozza, hogy a már április 26-án benyújtandó tervezetben jövőre is 72 százalékos GDP-arányos államadóssággal számolnak, ellenben

jövőre se csökken majd a minisztériumok költségvetése, sőt,

Lázár szerint jövőre már saját forrásból is képes lesz infrastrukturális fejlesztéseket végrehajtani az ország, amely eddig ilyeneket kizárólag a kormányzati kommunikáció szerint megállítandó Brüsszel forrásaiból tudott végezni.

Mi több, a kormány még a védelmi kiadásokat is megnövelné, bár Lázár nyilatkozatából kiderül, hogy védelem alatt nem a szó hagyományos értelmében vett hadseregre, hanem első körben a rendőrségre gondol. A rendőrség felszerelésének javításától a közbiztonság javulása mellett az illegális migráció elleni fellépés javulását is várja.

A honvédség fejlesztése majd csak később, 2020-26 között indul be, ennek részeként

újjáélesztenék a magyar hadiipart.

Lázár még odáig is elmerészkedett, hogy a béremelések miatt a jövőben majd nem éri meg nyugaton munkát vállalni. (Világgazdaság via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.