Visszavonják a rendeletet, ami szerint napi egy órát lehetne csak ülni Kakucs falu buszmegállójának padján

jog
2017 április 19., 16:02
comments 134

Kedden számolt be arról az RTL Klub, hogy a Pest megyei Kakucs képviselőtestülete olyan rendeletet hozott, ami szerint akár 150 ezer forintos bírsággal is sújtható az, aki napi egy óránál többet tölt a falu buszmegállóának padján. 

Szerdán viszont az derült ki a Híradóból, hogy az önkormányzat jogi bizottságának elnöke az RTL-től tudta meg, hogy a rendelet ebben a formában törvénysértő és ellentétes az alaptörvénnyel is. Kakucsi-Csernák Zoltán ezután elmondta, hogy ebben az esetben meg fogják vizsgálni, és ha kell, akkor vissza is vonják. 

A képviselő szerint azért kellett a rendelet, hogy "ne italozzanak a faluban", de ehhez nem kellett volna új rendeletet alkotni, hiszen a szabálysértési törvény eleve tiltja a köztéri alkoholfogyasztást.

Kakucs jegyzője előbb még azt közölte a stábbal, hogy nincs gond a rendelettel, de azért keresnek egy jogászt, hogy megvizsgálja azt. Kevéssel a Híradó kezdete előtt viszont már azt közölte a jogi bizottság elnöke, hogy visszavonják a rendeletet. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.