Georgia államban egy házaspárnak megengedték, hogy az Allah vezetéknevet adják a kislányuknak

Korábban az állam nem volt hajlandó kiállítani ZalyKha Graceful Lorraina Allah anyakönyvi kivonatát, mondván, egyik szülőnek sem Allah a vezetékneve.

A georgiai állami hatóság azt mondta, az 1 éves kislánynak valamelyik szülő (Elizabeth Handy és Bilal Walk) vezetéknevét kellene viselnie, vagy mindkettőjét. Csakhogy a pár két fiának (egy 3 és egy 17 éves fiúnak) már megengedték, hogy Allah legyen a vezetékneve.

A szülők, akiknek hamarosan újra gyerekük lesz, azért is örülnek a döntésnek, mert így a kislánynak majd lehet társadalombiztosítási száma, járhat iskolába, és ha kell, kormányzati támogatást is kaphat.

A georgiai törvények értelmében bármilyen nevet lehet adni a gyereknek, amíg az nem számít provokatívnak vagy bántónak. Most úgy ítéltek, hogy ha már kisfiú vezetékneve is lehetett Allah, akkor nem durvább, ha kislányé is lehet.

Az American Civil Liberties Union, ami az ügyet vitte, a döntést a szólásszabadság győzelmének nevezte.

A legnagyobb amerikai muszlim érdekképviseleti csoport viszont azt mondta, ez a vezetéknév nagyon bántó lehet a muszlimoknak. Helyette pl. az Abdullahot ajánlották, aminek a jelentése „Isten szolgája”, de hogy valaki Istenről nevezze el magát, azt túlzásnak tartják.

A szülők egyébként azt mondták, nem vallási okokból választották ezt a nevet, hanem mert „nemes”.  (BBC)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.