A két évig tartó világ körüli biciklitúra utáni első dolga az volt, hogy megölelje az anyukáját

2017 április 23., vasárnap 5:02
139

Leigh Timmis, egy 35 éves angol férfi 2010-ben elhatározta, hogy körbebiciklizi a világot. Fura rögeszméjétől öt év után sem bírt szabadulni, sőt, addig már mindent meg is tervezett, hogy semmi se állhasson a fantasztikus túra útjába, amiben gondolom a mai világból olyannyira kiveszett természetszeretetet, bátorságot, kitartást kellene értékelni, és 2015-ben elindult. 

Két éve biciklizik a világ körül hősiesen. Napi hat dollárból (kb. 1700 forintból) élt, több mint 67 ezer kilométert tett meg és már hat kontinensen járt, mielőtt hazatért szülővárosába, az angliai Derby-be. Teátrálisan lepattant a biciklijéről és átölelte az anyukáját, akit már két éve nem látott. 

Derby Telegraph 

Csodálatos érzés volt hazaérni. Hosszú idő után először látni az édesanyámat különleges pillanat volt

– nyilatkozta a helyi újságnak, a Derby Telegraphnak, akik olyan megható videót készítettek a megható pillanatról, hogy nem is lehet ide embeddelni, csak ide rákattintva megnézni. 

A rosszindulatú csesztetők még épp időben befejezhetik a piszkálódást: Timmis nem önző módon járja a világot, biciklitúrájával már több mint 128 ezer dollárt gyűjtött össze Derby egyik gyerekeket támogató szervezetének. (Mashable

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt