Egy Fülöp-szigeteki ügyvéd tömeggyilkosság miatt a hágai nemzetközi bíróság elé állítaná Duterte elnököt

külföld
2017 április 24., 11:44
comments 84

Jude Josue Sabio Fülöp-szigeteki ügyvéd egy 77 oldalas beadványban arra kérte a hágai nemzetközi bíróságot, hogy tömeggyilkosság miatt emeljen vádat az ország elnöke, Rodrigo Duterte ellen. 

Sabio szerint, aki ügyvédként két olyan férfit képvisel, akik korábban állítólag Duterte halálosztagának tagjai voltak,  az elnök 11 társával együtt 1988 óta, vagyis azóta, hogy a másfél milliós Davao városának polgármesterévé választották, a drog- és bűnözésellenes kampány jegyében 9400 embert gyilkoltatott meg törvénytelen eszközökkel, közülük 8000-et az elmúlt egy évben, 2016 júniusi elnöki hivatalba lépése óta. 

Az ügyvéd Duterte tettestársai között említi Vitaliano Aguirre igazságügy-minisztert, Ronald dela Rosa rendőrfőnököt, Pantaleon Alvarez képviselőházi vezért és Peter Cayetano, illetve Richard Gordon szenátorokat. 

Néhány hete Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere volt az első EU-s külügyminiszter, akit a véres kezű diktátor fogadott a Fülöp-szigeteken. Rögtön le is paroláztak, Szijjártó pedig közölte: új dimenzióba lép az együttműködés a Fülöp-szigetekkel

Rodrigo Duterte, a Fülöp-szigetek elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Davaóban 2017. március 27-én. Balról Enrique Manalo Fülöp-szigeteki külügyminiszter, jobbról Delfin N. Lorenzana védelmi miniszter látható.
photo_camera Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki államfő (balról a 2.) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Davaóban 2017. március 27-én. Balról Enrique Manalo Fülöp-szigeteki külügyminiszter, jobbról Delfin N. Lorenzana védelmi miniszter látható. (Fotó: KKM / MTI) Fotó: KKM / MTI

(New York Times, Newsweek)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.