Gyurcsány azt állítja, látta az iratokat, amikkel az oroszok Orbánt zsarolják, és meg is akarja azokat szerezni

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke azt várja Orbán Viktortól, hogy vagy tisztázza magát, vagy pedig 72 órán belül perelje be őt azokért az állításaiért, amik szerint Oroszország információkkal rendelkezik a Fideszhez és a kormányfőhöz köthető törvénytelen pénzmozgásokról.

Gyurcsány Ferenc beszédet mond a DK tisztújító kongresszusán a Millenárison március 4-én (Fotó: Kovács Tamás / MTI)Fotó: Kovács Tamás

Amennyiben a miniszterelnök nem indít jogi eljárást, a DK elnöke igazoltnak tekinti vádjait – ezt mondta Gyurcsány Ferenc a hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján. Gyurcsány azt mondta: „hosszú évekkel ezelőtt”, magas szintű, hiteles forrásból kapott szóbeli tájékoztatást arról, hogy Oroszország „megfelelő szervei” információkkal rendelkeznek a Fideszhez és személyesen Orbán Viktorhoz köthető törvénytelen pénzmozgásokról, és ezek „rávilágítanak a párt és elnökének törvénytelen és tisztességtelen finanszírozására”.

Gyurcsány azt mondta, a szóbeli közlést annak hitelessége ellenére sem tudta bizonyító erejűnek tekinteni, ezért nem is használta fel, de a közelmúltban változott a helyzet, ugyanis

közvetítőkön keresztül betekinthetett „egyes dokumentumok másolatába”, és amit látott, az hitelesíti a sok évvel korábbi közlést, így mindent megtesz, hogy a szóban forgó dokumentumok a kezébe kerüljenek, és amint ez megtörténik, azokat a nyilvánosság elé tárja.

Orbán csak nevetett

Azt is mondta, okkal feltételezi, hogy Orbán Viktor is tud ezen dokumentumok létezéséről. Szerinte a magyar kormányfő „Oroszország által zsarolható helyzetben van”.

A feltett kérdésekre válaszolva annyit elmondott, hogy az iratokat Magyarországon látta, az azokat bemutató közvetítő magyar volt, a tulajdonos személyét viszont nem ismeri. Arra nem válaszolt, hogy mikor történt az általa említett első beszélgetés, ahogy azt sem árulta el, hogy az iratokban foglaltak melyik időszakra vonatkoznak. Jelezte, egyelőre nem tárgyaltak az átadás feltételeiről, és kérdéses, hogy elfogadhatóak lesznek-e a feltételek.

Arra a felvetésre, hogy a kormányfőnek miért kellene őt beperelnie, azt felelte, hogy a miniszterelnök majd eldönti, minek tekinti az állításait.

Amikor az ATV erről kérdezte Orbánt, a miniszterelnök csak nevetett a kérdésen. A Fidesz-frakció pedig ennyit reagált:

„Mindig is tudtuk, hogy bolond lyukból bolond szél fúj. Gyurcsány Ferenc egyszerűen meghülyült.”

Egy az egy ellen kiállni

Gyurcsány kitért a vasárnapi, zuglói időközi választásra, amit Bitskey Bence, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje 790 szavazattal nyert meg Somodi Zoltán József (Fidesz-KDNP) előtt, aki csak 404 szavazatot kapott. Gyurcsány együttműködő pártok nagyszerű győzelméről beszélt, szerinte bebizonyították, hogy egy év múlva meg lehet állítani Orbánt, és véget tudnak vetni a Fidesz „rombolásának”. Szerinte az ellenzéki pártok akkor nyerhetnek 2018-ban, ha együttműködnek és ha alkalmazzák az „egy az egy ellen politikáját”, vagyis minden egyéni körzetben csak egy baloldali jelölt indul. Aki egy év múlva különutas politikát folytat vagy fanyalog az együttműködés miatt, az Orbán Viktort segíti – mondta. (MTI, ATV)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;