A fejlesztési minisztérium szerint Lázár János nem mond igazat

politika
2017 április 25., 15:50
comments 132

Közleményt adott ki kedd este a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), amiben arról írnak, hogy szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el. 

A minisztérium közleménye szerint a járműbeszerzés előkészítését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és eredményét a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.

Majd hozzátették azt is, hogy nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését. Az NFM szerint a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, amennyiben az Európai Unió nem támogatja.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a szerelvények beszerzése a hibás tervezés és előkészítés miatt a tervezettnek közel a duplájába kerülne. Hozzátette: a térség országgyűlési képviselőjeként és az európai uniós források felhasználásáért felelős miniszterként arra kéri a kormányt, hogy ne vállaljon kötelezettséget az NFM és a MÁV hibájából megdrágult beruházásra.

Kedd délelőtt már reagált a Stadler is, arról írtak, hogy komolytalan Lázár nyilatkozata. 

A delmagyar.hu szombaton azt írta, az eredeti összeg duplájába is kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő tram-train 8 járműve. A 30-40 méter hosszú, 100 km/órás utazósebességgel közlekedő hibrid járművekre beszerzésére eredetileg 10 milliárdos tételt állítottak be. A közbeszerzésen csak a Stadler Rail Valencia S.A.U tett ajánlatot, ami egyenként 6,4 millió euróért (közel 2 milliárd forint) gyártaná le a 202 férőhelyes, dízel és villamos üzemmódú járműveket.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.