A néppártiak többsége is támadta Orbánt

eu
2017 április 26., 13:36
comments 851
  • Az Európai Parlamentben vitát tartottak a magyarországi helyzetről. 
  • A képviselők többsége, köztük a néppártiak nagy része is élesen kritizálta az "Állítsuk meg Brüsszelt!" kampányt, a CEU bezáratására és a civilek ellen hozott törvényt, és általában a magyar jogállam leépülését.
  • Orbán Viktor is szót kért, ahogy tette ezt a korábbi hasonló viták idején. A miniszterelnök induláskor azt írta, hogy "elkél ma a magyar virtus".
  • Az Európai Bizottság részéről Frans Timmermans első alelnök szólalt fel. A biztosok szerda délelőtt tárgyaltak utoljára Magyarországról, és döntöttek a lex CEU elleni eljárás megindításáról.

Orbán: Voltam ellenzékben, úgyhogy nem lehetek autoriter

Mi lebontottuk a vámokat, megnyitottuk a piacunkat, miközben szegények voltunk, mint a templom egere, úgyhogy nem ajándék a kohéziós politika, nem mondhatják, hogy fogjuk be a szánkat! Magyarországon autoriter rendszert építenék? 16 évet töltöttem ellenzékben, és csak a 12. évemet kezdem a kormányzásban. Nem mentem el az üzleti életbe, amikor vesztettem, hanem maradtam a politikában. Egy ilyen embert nem lehet autoriterséggel vádolni! - érvelt maga mellett Orbán. 

Sok mindent gondolok Soros Györgyről, de azt nem, hogy szerinte megvásárolhatta bárki véleményét egy ösztöndíjért. Ennyit az ösztöndíjamról. Az illiberalizmusról: a liberálisok azt hiszik, ha nincsenek kormányon, akkor nincs demokrácia. Pedig van. Az illiberális demokrácia az, amikor nem a liberálisok vannak hatalmon.   

Orbán viszontválaszában köszönetet mondott azoknak a képviselőknek, akik támogatták. "Többedszer alakul ki bennem az a benyomás, mintha meg akarná mondani, mit kéne tenniük a magyaroknak" - felelte Guy Verhofstadtnak. Timmermans bizottsági alelnöknek megköszönte a felszólalását, szerinte ezekről a kérdésekről tudnak egyeztetni. Pitella szocialista frakcióvezetőnek válaszolva azt mondta, hogy a migránsok Magyarországon csak átutazni akarnak, így Magyarország valójában a németeket, a svédeket és az osztrákokat védi.

Azoknak, akik a Néppárttól követeltek lépést, azt mondta, hogy ez kommunista taktika, szalámitaktika. Utána arról beszélt, hogy a menekülteket az EU-n kívül kéne kiválogatni, a bajban levőknek meg nem itt kéne segíteniük. Emlékeztetett rá, hogy a kötelező kvóta alapján előírt áttelepítések csak tíz százalékban valósultak meg.

Az EU-s támogatásokról azt mondta, hogy Magyarország nem könyöradományt kap, mert a kohéziós politikának még a nettó befizetők is haszonélvezői.   

photo_camera Fotó: Olivier Hoslet

Gál Kinga: A migránsokról van igazából szó

Gál Kinga, a Fidesz képviselője szerint a migráció megfékezése miatt támadják Magyarországot és Orbánt. Pedig a néppárt is azt akarja, hogy állítsák meg a migránsok áradatát. A magyar emberek csak biztonságban akarnak élni. Szomorú és szégyen, hogy megtapsolják néhányan az ocsmány kioktatást.  

Ujhelyi: Árulás, hazaárulás

"Szégyen és árulás, az 1989-es, Soros György támogatta Orbán Viktor elbújna szégyenében" - mondta a szocialista Ujhelyi István, aki aztán hazaárulással vádolta Orbánt, "bármit is írjon a közpénzből támogatott hazug média". Azt kérte, hogy vizsgálják a magyar jogállamiság helyzetét, de egyelőre ne büntessék Magyarországot, mert "leváltjuk Orbán Viktort".

Az RMDSZ-es Sógor Csaba arról beszélt, hogy a marosvásárhelyi egyetem a törvényi előírások ellenére se indította el magyar nyelvű képzését, de ez nem érdekelte az EU-t.  

Costa: Végre eljárnak a magyarok ellen

Silvia Costa, a szocialista frakció olasz képviselője üdvözli, hogy a bizottság eljárást indított a lex CEU ellen. Sok egyéb módon is megsérti a magyar kormány szerinte a szabadságjogokat.

Engel: Miért fogadja el a külföldi pénzt, ha így utálja?

Frank Engel, luxemburgi néppárti képviselő beszél, ő az, aki kreténségnek nevezte a konzultáció kérdéseit a 444-nek adott interjújában. Engel szerint a civilek elleni új magyar törvény nem az átláthatóságról szól. Miért fogad el évi 5 milliárd eurót az EU-tól, ha ennyire zavarja a külföldi pénzt? Mert akkor nem volna pénze kiplakátozni, hogy Brüsszel szar?  

Tétova morgolódás és kettős mérce

A Párbeszéd EP-képviselője szerint Orbán Viktor újabb határokat lépett át a bizottság tétova morgolódása és a Néppárt aktív védelme mellett. Talán mert azt hitték, hogy így moderálhatják Orbánt. Ebben nem volt igazuk, mert ezzel csak felbátorították Orbánt. Szerinte most azt kell bizonyítaniuk, hogy az európai eszmék hívei mellett állnak.

Bocskor Andrea fideszes képviselő szerint kettős mércét alkalmaz az EU, mert a kárpátaljai egyetem magyar nyelvű tanszékének bezárásáról nem írt a New York Times. Egyébként azt állította, hogy a törvény nem a CEU ellen született, és a CEU megsértette a törvényeket.  

Újabb kritika a néppártból

Roberta Metsola, a néppárt máltai képviselője szerint a magyar kormány szembe megy az európai értékekkel, a gondolat- és szólásszabadsággal. Ezen nincs mit alkudozni, mondja a fideszesekkel egy csoportban ülő politikus.

DK: Orbán Oroszországot csinál Magyarországból

Niedermüller Péter, a DK képviselője szerint Orbán Viktor fél a demokráciától, a szabadságtól, mindentől, amire Európa felépült. Leépíti a szabadságjogokat és semmi be veszi a magyar társadalom érdekeit. Második Oroszországot akar Orbán csinálni Magyarországból. A rendszere a korrupcióra épül.  

Morvai a migráció ellen

"Legendásan szabadságszerető és autonómiára törekvő nép vagyunk" - kezdte felszólalását, szerinte ezért lehet jól mozgósítani a magyarokat a tanszabadság, meg a szólásszabadság mellett. Szerinte viszont gyalázatos trükkel, a szabadság ígéretével a tömeges migrációt is le akarják tolni a torkunkon.  

A baloldal még több keménységet vár a bizottságtól

Marie-Christine Vergait szélsőbaloldali francia képviselő gratulál a bizottságnak, hogy végre lépett Magyarország ellen, sajnálja hogy csak most. 
Judith Sargentini olasz zöld képviselő szerint a bizottság hiába várja, hogy Orbán visszatérjen magától a demokráciához, de a magyar kormány szavazatának megvonásával talán rá lehet még kényszeríteni.  

Konzervatív kritika: Orbán, maga Putyinnal szövetkezik

Monica Macovei, a konzervatív frakció román tagja szerint nem Soros, hanem a szabad gondolkodás ellen küzd a magyar kormány. Szerinte Putyinnal egyeztetve támadja Orbán az európai értékeket.  

Sophia in 't Veld holland liberális képviselő szerint a demokratikus alapjogok rombolása zajlik Magyarországon, ezért szerinte eljött az idő az alapszerződés 7. cikkelyének bevetésére is.  

A szlovén képviselő is aggódik

Tanja Fajon szocialista szlovén képviselő szerint egykor Orbánnal közösen álmodoztak Európáról. Ezért is aggasztja a civilek elleni fellépés, az, hogy a civil szervezeteket fenyegetésként festik le a nemzeti konzultációban. Bírálta a CEU-törvényt is. A néppártiaknak azt üzente, hogy az Európai Bizottságnak fel kell lépnie ezek ellen a törvények ellen.  

Holland néppárti ment neki Orbánnak

Esther De Lange néppárti holland képviselő arról beszél, hogy fáj a szíve, mert Magyarország élen járt a szabadságért vívott harcban, de most Putyinhoz, Erdoganhoz hasonló politikába kezdett a kormány. Szerinte Orbánnak viselnie kell majd lépései következményeit.   

Balczó szerint a CEU-törvény jogtipró

A jobbikos Balczó Zoltán emlékeztetett rá, hogy ő mindig az elvei mentén szokott érvelni, így például ellenezte a menekültkvótát is. De most mégis a kormány ellen kell felszólalnia, mert a CEU-törvény jogtipró módon született, ezért is támogatta a Jobbik a törvényjavaslat Alkotmánybíróságra küldését.  

EU-ellenesek: Köszönjük, Orbán úr

Matteo Salvini, az EU-szkeptikus frakció nevében Orbán Viktor és kormánya gazdasági eredményeit méltatja. A terroristák vérünket ontják, és közben Orbánt bántja a bizottság?" - teszi fel a kérdést az Északi Liga nevű olasz párt képviselője, aki hazájában a Pó-vidék függetlenségéért harcol. Salvini megköszöni, hogy Orbán Viktor küzd az Európai Bizottság szovjet típusú diktátumai ellen.  

Farage: Orbán igazi nemzeti vezető 

Az EU-ellenes Nigel Farage lelkesen vette védelmébe Orbánt, aki szerinte igazi nemzeti vezető. "Nem egyre nyilvánvalóbb önnek, hogy az EU tagjaként önök nem lehetnek nemzet?" - kérdezte, majd az Európai Bizottságot szapulta, amely szerinte sosem fogja hagyni érvényesülni Magyarországot. A CEU-t "Soros György egyetemnek álcázott propagandagépezetének" nevezte. Végül arra biztatta, hogy tartson népszavazást, mert akkor talán Magyarország is csatlakozhatna a kilépőkhöz.  

Zöldek: Nem keresztényhez méltó, ahogy a magyar kormány a menekültekkel bánik

Hogyan hasonlíthatja össze az EU-t a Szovjetunióval? - kérdezi Orbánt a zöld frakció szószólója, a belga Philippe Lamberts. Ha kétharmados többségem lenne, nem félnék a szabad sajtótól, a civil szervezetektől vagy az egyetemektől - mondja.
Szerinte elképesztő, hogyan bánnak a menekültekkel Magyarországon, ez nem keresztényhez méltó, figyelmezteti Orbán Viktort.  

Gabi Zimmer szerint a CEU-törvény nem 28 egyetemről szól, csak egyről

A zöld-baloldali képviselőcsoport vezetője, Gabi Zimmer fő kérdése az volt, hogy vajon egyenlő esélyeket kapnak-e magyarországon a más etnikumúak, állampolgárságúak, vajon nem diszkriminálják-e őket. A CEU-törvény szerinte egy egyetemre íródott.  

Liberálisok: Legközelebb könyvet fog égetni a Kossuth téren?

Guy Verhofstadt, a liberálisok frakcióvezetője felidézte első találkozóját 1989-ben Orbán Viktorral. A belga politikus emlékszik, hogy akkor még Soros György támogatta Orbánt, aki az SZDSZ-től is balra állt akkoriban. 

"Ön eldobálta a demokratikus elveit, és egy illiberális államot épít, üldözi a kritikus sajtót, a civileket, most pedig egy egyetemet zárna be. Mi lesz a következő, könyveket akar égetni a Kossuth téren? Kertész Imrét, Konrád Györgyöt vagy Márai Sándort?" - kérdezte a magyar miniszterelnököt. 

Aztán ezeket vágja Orbán fejéhez: 

A régi kommunista Magyarországot testesíti meg, és mindenhol ellenséget lát, mint Sztálin vagy Brezsnyev. Nem elég a többség magának, hanem üldözi is az ellenfeleit. Ön megsérti az EU alapelveinek mindegyikét, és közben tagja akar maradni az EU-nak. 

Az EU-szkeptikusok becsületesebbek, ők legalább ki akarnak lépni. 

Magának csak a pénz kell, de az értékek nem. Ez nem túl bátor dolog. Nem gondolja, hogy itt az ideje, hogy megint döntést hozzon arról, hogy mit akar? 

A kommunizmus legyőzőjeként vagy az európai demokrácia ellenségeként akarja, hogy emlékezzenek önre?  

Krasnodebski: Olaszországban vagy Németországban nem is működhetne a CEU 

Az Európai Konzervatívok és Reformerek nevében a lengyel kormánypárt, a PiS képviselője, Zdislaw Krasnodebski szólalt fel. Kezdésként arról beszélt, hogy a magyarok és a lengyelek a szabadság hősei. Utána arról, hogy a civil társadalom Kelet-Európában gyarmatosító erő. A CEU-t kezdetben dicsérte, maga is sokat dolgozott együtt az egyetemmel. Ugyanakkor szerinte az intézmény egyértelműen ideológikus, "alapítójának" politikai céljai vannak. Általában pedig azt gondolja, hogy az oktatáspolitika nemzeti ügy. Azt is állította, hogy Olaszországban vagy Németországban nem is működhetne a CEU.  

Szocialisták: Orbán hazudik

A szocialista frakció vezetője, az olasz Gianni Pittella azzal kezdi, hogy a bizottságnak akár a hetedik cikkely érvényesítését, vagyis a magyar kormány szavazati jogának visszavonását is kezdeményeznie kellene. Orbán szerinte hazudik, mert a demokrácia alapját, és nem egy spekulánst védenek vele szemben az EP képviselői. Magyarországon a szabad sajtó és a civil szervezetek is veszélyben vannak. 
Nem igaz, amit Orbán mond, hogy 1 millió embert kellene beengednie, hiszen kevesebb mint 1500 emberről van szó, háború elől futó menekültekről, akiket Magyarországnak kötelessége lenne befogadni. Nem viselkedhet úgy a magyar kormány, mintha nem az EU tagja lenne.

Ezután Manfred Weberhez, a néppárti frakcióvezetőhöz beszél, és azt kérdezi, hogyan tűrhetik meg a kereszténydemokraták maguk között Orbánt.
Hagyja abba a játszadozást! - fordul újra Orbán felé, azt követelve, hogy ne Brüsszelt hibáztassa mindenért a választói előtt.  

A néppárt frakcióvezetője reagált Orbánra

"Ma nem a büszkeségről beszélünk" - kezdte reakcióját Orbán felszólalására a Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber, aki, mint mondta "egyszerűen nem érti", hogy a magyar kormány miért akarja elvenni a magyar egyetemistáktól azt az előnyt, amit a CEU, és az a gyakorlat jelent, hogy a CEU amerikai diplomát is adhat.
"Még egy dolgot nem értek. Lehet más és más a véleményünk, de amit ezzel a kérdőívvel csináltak, az egyszerűen hangulatkeltés Európa ellen" - mondta.
"Nézzen körbe a teremben, a bürokraták ön körül ülnek" - mutatott például az Orbán mellett ülő Rogán Antalra és a magyar delegációra. Az EP-ben választott képviselők ülnek, mondta. A civil szervezetek ügyében viszont óvatosan védelmébe vette Orbánt, mondván valóban fontos kideríteni, hogy kik támogatják őket. De zárásként megismételte, hogy Európával nem szabad riogatni. Azért is dicsérte Orbánt, hogy ő eljött vitázni, míg például a szocialista párti román miniszterelnök nem.  

Orbán: Magyarország büszke, de elkötelezett az EU mellett

Az állítsuk meg Brüsszelt-szlogen Orbán szerint csak arról szól, hogy a status quót akarja a magyar kormány fenntartani, vagyis ne vegyen el Brüsszel hatásköröket a nemzeti kormányoktól. Ez nem Európa-ellenes szlogen. Akinek nem tetszik a mi országunk véleménye, az érveljen, de ne ítéljen el senki a véleményünkért.

photo_camera Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs

A civil szervezetekről szóló törvény egy amerikai mintát vesz át - érvel a törvény mellett. A magyar törvény az átláthatóság elvére épül, hogy lássuk, milyen pénz áll mögöttük. Ettől még hallathatják a hangjukat és szabadon szerveződhetnek. 
Az EU szabályait a magyar kormány eddig mindig betartotta, eddig is rendeztük a vitákat, a médiaszabályozás, az alkotmány vagy atomenergia ügyében is így volt ez.
Magyarország büszke ország, a magyarok az európai keresztény értékrend őrzői, és a magyar kormány az EU melletti elkötelezettséget csak erősíteni akarja a lakosságban. A magyarok támogatják az EU-t, ha az fair vitákra épül. 
Ragaszkodjanak az igazsághoz, mérjenek egyenlő mércével - fejezte be beszédét.  

Orbán: Magyarország egy spekulánssal áll csak vitában

Orbán Viktor azzal kezdi, hogy mindig nagyra értékelte a vitát, hiszen a demokrácia érvelésalapú. Meggyőződése, hogy a viták nyomán mindig jobb döntések születnek, és most segíteni jött. Korábban az EP határozatai nem állták ki az igazság próbáját. A józan ész erejét akarja alkalmazni. 

Egy amerikai pénzügyi spekulánssal állnak fenn Magyarország vitái, Soros Györggyel. Ő az euró ellensége, tönkretett rengeteg embert, mégis olyan befolyásos, hogy az EU vezetői fogadják őt. Orbán ekkor rátér a magyar gazdaság sikereinek sorolására: alacsony munkanélküliség, csődhelyzetből növekedés, alig van költségvetési hiány, növekszik a gazdaság, van mire büszkének lenni szerinte, és erre is figyelni kell.

Orbán szerint elterjedt az a hír, hogy egy amerikai spekuláns magánegyetemét bezárta a magyar kormány. Közben az egyetem rektora maga írta meg a diákoknak, hogy az egyetem nincs veszélyben. Abszurd a vád, gyilkosságért ítélnek el valakit, amikor az áldozata még él.  A valóságban 28 külföldi egyetemre vonatkozó szabályokat egységesíti csak a  kormány.  

A nemzeti konzultációval kapcsolatos panaszokra reagálva Orbán először "jó szívvel" tanácsolta a módszert az EU többi tagállamának is. "A magyar kormány és Magyarország elkötelezettsége az EU irányába nem megkérdőjelezhető" - jelentette ki, hogy aztán azt mondja, "számos ponton elégedetlenek vagyunk az EU tevékenységével". A cél szerinte az EU megreformálása.

"A terápiához világos diagnózis, a bajok egyértelmű megnevezése szükséges" - mondta, majd arról beszélt, hogy hozzá személy szerint is közel áll az egyenes beszéd, és hogy őt "irritálja" az EU "gúzsba kötött" nyelve. Szerinte ha nem előítéletekkel néznék Magyarországot, akkor felismernék a konzultáció innovatív jellegét. Lényegében nem reagált a kritikákra, inkább a saját állításait ismételgette az illegális bevándorlók kötelező betelepítéséről, az Európába évi egymillió migránst betelepíteni akaró Soros Györgyről és a rezsicsökkentést eltörölni akaró Brüsszelről.  

A bizottság alelnöke nekiment a konzultációnak  

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke kezdi a vitát. Az Európai Bizottság osztja azokat az aggodalmakat, amelyek Magyarországot érintik. Sokan úgy látják, hogy a felsőoktatási törvényt a magyar kormány azért módosította, hogy bezárassák a CEU-t. A bizottság ezeket az aggályokat osztja, és kötelezettségszegési eljárást is indítottak. Egy hónapot adtak arra, hogy a magyar kormány válaszoljon, ez sürgős eljárásra utal, hiszen 2 hónap a szokásos rend. Vizsgálják a civil szervezetekről szóló törvényt is, mert erős civil szervezetek nélkül nincs szabad társadalom. Nem szabad megbélyegezni e szervezetek munkáját. 

Frans Timmermans Fotó:AFP/Emmanuel Dunand
photo_camera Frans Timmermans Fotó:AFP/Emmanuel Dunand

Az új magyar menekültügyi törvénnyel szemben is komoly aggályai vannak a bizottságnak. Ha itt nem lesz kompromisszum, akkor itt is lépni fog a bizottság, záros határidőn belül.

Eddig a magyar hatóságok mindig készek voltak a párbeszédre, például a roma gyerekek iskolai szegregációja ügyében jól haladnak az egyeztetések.
Ismerjük a kormány Állítsuk meg Brüsszelt! című konzultációját. Szerdán a bizottság közzétette az erre adott válaszát. Nagyon sok mindent helyre kell tenni. A tagállamok mindegyikének, így Magyarországnak is vállalnia kell a felelősséget a közös döntésekért.

A konzultáció azt állítja, hogy "Brüsszel" nem engedi a rezsicsökkentést, holott éppen az a bizottság célja, hogy olcsóbb legyen az energia. Ugyanígy nem igaz az, hogy a bizottság illegális migránsokat akar Magyarországon letelepíteni. Ez nem igaz, a bizottság az illegális migránsokat az EU-n kívül akarja tartani. Letelepítés legfeljebb menekültek esetében merülhet fel, akiknek a státusa nem illegális.  

Timmermans a nemzeti konzultáció 2. téves állításának cáfolatával folytatta. Nem igaz, hogy Brüsszel illegális bevándorlókat telepítene be Magyarországra. Sőt, Timmermans elmondása szerint 2015 szeptemberében, a válság csúcsán az EU felajánlotta 55 ezer, Magyarországra érkezett menekült átvételét, de a kormány ezt elutasította. 

Valójában pedig csak 1293 menekültet, tehát nem illegális bevándorlót kellene befogadnia Magyarországnak. Ugyanígy hamisnak minősítette a konzultáció 3. állítását, hogy a civil szervezetek támogatják az embercsempészeket. "Az emberéletek mentése a tengeren és az elesettek segítése nem jelenti az illegális migráció támogatását" - mondta, hozzátéve, hogy nincs bizonyíték a civil szervezetek és az embercsempészek együttműködésére.

A civil szervezeteket támadó 4. konzultációs kérdésről azt mondta, hogy bár a civil szervezetek kötelesek betartani a tagállami törvényeket, azoknak összhangban kell lenniük az európai szabályokkal. A munkahelyteremtő lépések támadását azzal cáfolta, hogy még a magyar kormány is elismerte, hogy EU-támogatásból teremtettek 150 ezer munkahelyet.
Végül általában beszélt arról, hogy az EU általános alapértékekre, a szabadságra, a demokráciára, a jogállamra épül. Felidézte azt is, hogy járt Magyarországon még a szocializmusban, és milyen nyomasztó élmény volt. A szabadságot szerinte a magyarok vívták ki, de a megvédése már közös európai feladat.   

Javaslat a vita előtt

A szocialista frakció még a vita előtt azt javasolta, hogy május elején az EP adjon ki egy állásfoglalást a magyarországi helyzetről. A javaslatot a parlament elfogadta, vagyis a mostani vita alapján a képviselők hivatalos véleményt is mondanak majd a magyarországi helyzetről. Ez egy politikai nyilatkozat lesz, aminek különösebb jogi következménye nem lesz, de hatással lehet az Európai Bizottság hozzáállására a magyar ügyekhez.   


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.