Nyomozni kezd az ügyészség Magomed miatt

politika
2017 április 27., 16:27
comments 263

Kényszerítés gyanújával nyomozni kezdett az V. kerületi ügyészség a Komáromy Gergő aktivistát a Szabadság téri szovjet emlékmű befestékezése miatt nyilvános bocsánatkérésre kényszerítő Magomed Daszajev ügyében, írja a Magyar Nemzet.

 A kerületi ügyészség utasította az V. kerületi rendőr-főkapitányságot, hogy  hallgassa ki tanúként Komáromyt.   

Mogamed (valójában Magomed) Groznijból
photo_camera Mogamed - valójában Magomed - Groznijból.

A lap úgy tudja, hogy Magomed Daszajev már 2014. november 5-e óta jogszerűtlenül tartózkodik Magyarországon, de nem volt az alkotmányvédelem látóterében, csak a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal foglalkozott vele.

A parlement nemzetbiztonsági bizottságának szerdai ülésén derült ki, hogy Magomed nem állampolgára egyetlen országnak sem, gyakorlatilag hontalan. Korábban már jogszerűen elutasították a menedékkérelmét, ezért bírósághoz fordult, de a hivatal döntésében az ügyben eljáró bíró sem talált hibát. Már két és fél éve el kellett volna hagynia az országot. Csakhogy mivel hontalan, nincs hova kitoloncolni.

A rendőrség korábban azt állította, hogy nem történt feljelentés a videó miatt, de pedig a sorozatfeljelentő Tényi István most is intézkedett. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.