Rendkívüli vizsgálatot indít az EMMI a gödi bentlakásos intézet ügyében

politika
2017 május 4., 8:39
comments 176

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága csütörtökön közleményt juttatott el az MTI-hez, ami szerint azonnali, rendkívüli vizsgálatot indítanak a Topház Speciális Otthonban uralkodó embertelen körülmények miatt. 

Az intézkedésre a Mental Disability Advocacy Center (MDAC) szerdán közzétett jelentése alapján kerül sor, azután, hogy a civil szervezet munkatársai minősíthetetlen higiéniai körülményekkel, "indokolatlan fizikai korlátozással, továbbá alultáplált és ellátatlan sebektől szenvedő gondozottakkal" találkoztak a 220 főt foglalkoztató intézményben. Az ügy súlyosságára jellemző, hogy másnapján már a New York Times is részletesen foglalkozott vele. 

A minisztérium alatt működő Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság emellett felfüggesztette az intézmény igazgatóját. A közlemény szerint a kormány célja megszüntetni a "nagy intézményeket", és kisebb létszámú csoportokban, otthonokban helyezni el a pszichiátriai és fogyatékos betegeket. 

Ennek keretében bezárják a Topházat is. A folyamat sokáig tart: jövőre 2500 fogyatékos és költözik ki a nagy létszámú szociális ellátókból, de a KSH szerint összesen 25 ezren laknak ilyen intézményekben. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt