Az új, fideszes magyar himnusz sokkal jobb, mint a régi, béna búskomor

Meghalsz, szerveidre hullasz, elporladsz, összeállsz, feltámadsz, forradalmat robbantasz ki, majd elmész sertést tenyészteni, ha meghallod ezt a friss Himnusz-verziót!

Jön a sztori, de előbb tedd fel a fülest és ezt hallgasd meg, mert csak pár másodperc lesz:

Az Új, Sokkal Optimistább Verzió története az, hogy a Táplánszentkereszti Ifjúsági Fúvószenekar 15. születésnapjára azt találta ki a karvezető Janászek Ferenc, hogy legalább ezer emberrel  énekeltessék el élőben a magyar, a székely és az EU-himnuszt (vagyis az Örömódát), illetve a Boldogasszony anyánkat. 

Az akciót végül a Szombathely melletti falu focipályáján valósították meg. Az eseményről beszámoló megyei (kormánypropaganda)-lap szerint nemhogy az ezres, de végül az 1500-as határt is átlépte az együtt dalolók száma. Egy vasi olvasónk kimerevítette az egyik itt készült drónvideó egy kockáját, amin 984 résztvevőt számolt meg, de ez önmagában persze semmire sem bizonyíték. Jöhettek résztvevők a felvétel után is, az együtténeklők hivatalos száma mindenesetre 1596 volt.

Forrás: Olvasó

De az egész nem is annyira a mindenképp igen szépszámú közönség miatt érdekes, hanem 2 másik okból:

1.) Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés Elnöke  kiállt a közönség elé, aztán a capella előadta az odafönt meghallgatható remek Himnusz-változatot, nagyjából a Megismerni a kanászt című pásztornóta dallamára. Az esetet nekünk megíró olvasó lemulatósozta a Majthényimnuszt, de ez nem olyan, hanem igazi népi mulatós, amiről az énekes ezt mondta a közönségnek a színpadról:

Kölcsey annak idején a himnuszt egy kanásztánc dallamára írta meg, ami egyáltalán nem olyan szomorú, mint az, amit most ismerünk.

Az igen vicces, ahogy az elénekelt strófa vége felé a közönség dáridós stílusban elkezd ütemre tapsolni.

2.)  Az esemény szpíkere olyan fantasztikus nyalóteljesítményt nyújtott, ami még a NER-Magyarországon is a párját ritkítja. Olyan áhítattal ejtette ki DOKTOR Hende Csaba és V. Németh Zsolt ÁLLAMTITKÁR ÚR nevét, hogy azzal csak az ért föl, amikor lángoló hangon levezette, hogy a szombathelyi tankerület igazgatója akkorát énekelt, hogy ha Georg Friedrich Handel hallotta volna, megtapsolta volna.



Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;