Czibere államtitkár szerint amit a civilek láttak a gödi szociális otthonban, az nincs

2017 május 10., szerda 12:42
246

„Amit az MDAC vélt látni, az nincs. Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a szervezet engedély nélkül ment be, illegálisan fényképezett, nem volt joga ahhoz, hogy a gyerekek beleegyezése nélkül róluk fotót készítsen, és azt a gyámok engedélye nélkül közzétegye. Jogsértésen keresztül nincs jogérvényesítés” – mondta Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár  az Országgyűlés népjóléti bizottságának mai ülésén.

Czibere szerint a civil szervezet által a gödi Topházban készített fényképek „nem alapozzák meg azokat a súlyos megállapításokat, amelyek megjelentek a sajtóban.”

Két kép az MDAC Topház-jelentéséből. A baloldalin egy férfi az ágya szélét rágja, a jobboldalin egy fiatal fiú a karján nyílt sebekkel.

A helyszínen tapasztaltak alapján az MDAC munkatársai azt jelentették, hogy a mintegy 200 mentális beteget ápoló gödi otthonban horrorfilmbe illő körülmények uralkodnak, házilag barkácsolt kényszerzubbonyba vagy fémrácsos ágyakba zárt, szörnyű állapotban tartott emberekkel. A jogvédők az éheztetés, alultápláltság nyomaival és kezeletlen nyílt sebekkel is találkoztak.

A Magyar Hírlap mindeközben sorosozik, mintha mi sem történt volna. 

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt