Kiszállt a rendőrség a gödi Topházba

belföld
2017 május 08., 08:57
comments 41

Az Index információja szerint még pénteken rendőrök jelentek meg a gödi Topházban.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője ezt azzal indokolta, hogy

"ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt"

Az MDAC nevű betegjogi civil szervezet derítette ki, hogy a mintegy 200 mentális beteget ápoló gödi otthonban horrofilmbe illő körülmények uralkodnak, házilag barkácsolt kényszerzubbonyba vagy fémrácsos ágyakba zárt, szörnyű állapotban tartott emberekkel. A jogvédők az éheztetés, alultápláltság nyomaival és kezeletlen nyílt sebekkel is találkoztak.

link Forrás

Emlékezetes, hogy miután a szellemi fogyatékkal élők jogainak védelmével foglalkozó civil szervezet jelentése az egész világot megrázta, kiderült, hogy a magyar kormány korábban minden eszközzel igyekezett megakadályozni, hogy a civilek szabadon vizsgálódhassanak. Széll Bernadett képviselőnek még Balog emberminiszternél sem sikerült elérnie, hogy a küldöttséget egyáltalán beengedjék az intéznénybe.

A jelentés publikása után a vizsgálatot tűzzel-vassal akadályozó kormányzat váltott, az ügyben vizsgálatot rendeltek el, azonnali hatállyal felfüggesztve az intéznény igazgatóját és megigérve az MDAC-nek, hogy mostantól korlátozás nélkül beléphetnek az összes, fogyatékosokat gondozó magyar állami intézménybe.

A szomorú sztori jellemző szellemi mélypontja volt, amikor a Magyar Idők nevű kormányközlöny képes volt arról értekezni, hogy a MDAC-ot Soros György is támogatja, tehát szándékosan hazudnak. Azután, hogy már az EMMI is mindent elismert és szánt-bánt.



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.