Gulyás Gergely szerint a Fidesz az egyetlen kormányképes alternatíva

2017 május 15., hétfő 18:01
240

Legalábbis az MTI tudósítása szerint ezt mondta az ex-emberarcúfideszes. De ha igaz, hogy a kormány helyett csak a Fidesz vezetheti a Magyarországot, akkor az csak egyet jelenthet:

valójában a KDNP vezeti az országot!!!

A fideszes Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott budapesti lakossági fórumon azt mondta, kormányzás fő iránya helyes, és a Fidesz az egyetlen kormányképes alternatíva. A Fidesz-KDNP szövetség hét év kormányzás után is erős, a legjobban szervezett az országban – mondta Gulyás Gergely az MTI szerint.

Az ellenzékről azt emelte ki: a baloldal semmit nem oldott meg legalább fél évtizede húzódó személyi és szervezeti problémáiból, és „egymást jobban utálják, mint bennünket”. A Jobbikról pedig már csak azt lehet tudni, hogy a hatalmat akarja, de azt nem, hogy mit képvisel – véli Gulyás, aki ezután elég meredek állítással állt elő:

„Távolról sem vagyunk tökéletesek, de kormányzati teljesítményünket senki sem vitathatja.”

A gazdaságról azt mondta, a 2010-es kormányváltáskor rendkívüli mélységből indult az ország, de azóta évről évre sikerült:

  • 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt,
  • a 85 százalékos államadósságot több mint 10 százalékkal csökkenteni,
  • a jegybanki alapkamatot 1 százalék alá vinni,
  • a devizahiteleket kivezetni,
  • időarányosan túlteljesíteni az akkor megígért 10 év alatt egymillió új munkahelyet, hiszen ma, 7 év elteltével több mint 700 ezerrel többen dolgoznak mint akkor.

Gulyás azt állított, hogy a családpolitikával sikerült megfordítani a kedvezőtlen demográfiai trendeket. (Ehhez képest úgy számolnak, hogy ha így halad a fogyás, akkor a legpesszimistább előrejelzés szerint 2060-ra csak 6,7 millióan élnének az országban, de a legoptimistább forgatókönyv is csak 9,4 millió lakossal számol.)

Gulyás Gergely szerint Magyarország számára nincs alternatívája az Európai Uniónak, mert a világgazdaságban olyan hatalmas szereplők mellett, mint az USA vagy Kína, a kis országok csak akkor lehetnek eredményesek, ha intézményes kapcsolatban vannak más európai országgal. De a vita az EU-ban nem természetellenes, vannak az olyan közös európai értékek, mint a szabadság, demokrácia, jogállam, de nem mindenben kötelező egyetérteni, például a migráció az egyik ilyen terület – mondta.

Amikor Magyarország belépett az EU-ba, elfogadta, hogy bizonyos hatásköröket az EU-val közösen gyakorol, de a migráció például tagállami hatáskörben maradt, ezért arról a magyar kormány dönthet, és fog is dönteni – mondta Gulyás, aki szerint a migráció kérdésében értékvita bontakozott ki. Az európai fejlődés nem feltétlenül egyirányú, hiszen a posztkommunista országok érezhetően konzervatívabbak, a visegrádi országokban 80-90 százalékos a magyar migrációs politika támogatottsága – mondta Gulyás Gergely.

Kérdésre válaszolva azt mondta,

Magyarország a migránsproblémában is szolidáris, mert kiveszi a részét a határvédelemből.

Azokra felvetésekre, hogy jó-e az „Állítsuk meg Brüsszelt!” szlogen, úgy reagált:

a Fidesz már „iszonyúan profin” csinálja a politikai propagandát, márpedig a plakátokon csak a nagyon leegyszerűsítő kommunikáció működhet, ám a magyar emberek képesek különbséget tenni az unió és Brüsszel között.

A korrupciós vádakról azt mondta: mindenki magáért felel, de néhány elszigetelt eset is nagyon káros lehet a választási kampányban, és az országgyűlési választások 2018 április-májusában esedékesek, de ha Áder János államfő a legkorábbi időpontra tűzi ki, akkor addig már alig valamivel több mint 10 hónap van hátra.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt