Valaki elfoglalhatta a DK főhadiszállását és közleményeket ad ki a nevükben

Talán a világszintű zsarolóvírus sztorija ihlethette meg azt a hackert, aki a Demokratikus Koalíció sajtóosztályának gmail-fiókját feltörve kamu üzeneteket kezdett szétküldeni az ellenzékinek nevezett párt nevében. Más ugyanis nem magyarázhatja meg azt a kegyetlenségig önleleplező, igazán humoros stílust, ami magát a közleményt elvileg kiadó pártot teszi nevetségessé. 

A "Földi Judit, elnökségi tag, DK" aláírással kiadott szöveg arra reflektál, hogy a perkátai képviselőtestület a kezdeti támogatás után végül úgy döntött, hogy mégsem támogatja egy Horthy-mellszobor felállítását a Fejér megyei településen.

Földi Judit ezzel a harcias, önbizalomtól csepegő címmel ágyazott meg a későbbi fergeteges poénnak:

DK: Fel sem állították, mégis ledöntöttük Horthy szobrát

Hogy utána, rövid felpörgetést követően már az első rövid bekezdés végén robbantsa a Humorbombát. (A Szupermondat legfontosabb részeit én emeltem ki vastagítással):

A tiltakozás és a tüntetéssel fenyegetés elérte célját. Perkáta fideszes képviselő testülete visszavonta korábbi szándékát: nem lesz Horthy-szobor a településen. A döntésre hatással lehetett az ott lakók felháborodása és sikeres aláírásgyűjtése, de az is, hogy a Demokratikus Koalíció tiltakozó tüntetést szervezett volna a helyszínen.

Jól elhelyezett "volna" ekkorát még nem szólt a magyar közleménytörténetben!

A záró bekezdés ezek után újfajta poéntechnikával él: ismétléses poén formájában nevettet meg azzal, hogy óriási sikerként beszél egy meg sem tartott tüntetésről, a végén már úgy beszélve, mintha tényleg tüntettek volna:

A DK örömmel nyugtázza, hogy a magyarok százezreinek haláláért felelős néhai kormányzónak nem lesz szobra. Hasonló ellenállást szerveztünk a Székesfehérvárra kitalált Hóman-szobor ellen is, akkor is sikerrel jártunk. Jó hír a magyar demokratáknak, hogy még fel sem állították, mégis ledöntöttük Horthy-szobrát. Ha bárhol hasonló elképzelés üti fel a fejét, ott is tüntetni és tiltakozni fogunk.

Kedves Ismeretelen Hacker, ez 10/10-esre sikerült!

Kapcsolódó
Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;